HTML

Tüntetők apukája

Friss topikok

Csoportosan elkövetett garázdaság

2013.03.29. 17:15 kondor

A hetvenes évekből emlékszünk  - mi, akik elég öregek vagyunk hozzá - a hatalomnak arra a gyakorlatára, hogy a rendszer ellen utcai tiltakozások részvevőit garázdaság vádjával állították bíróság elé.

A FIDESZ csoportosan elkövetett garázdaság vádjával feljelentést tett azok ellen a fiatalok ellen, akik részt vettek a FIDESZ székház „elfoglalásában”.

Nagyon sokszor lehet ma arról olvasni-hallani itthon és külföldön egyaránt, hogy Orbán Viktor hatalomgyakorlása egyre jobban emlékeztet Kádáréra. Az, ahogy a demokratikus intézményrendszer leépítése ellen tiltakozó fiatalokkal szemben fellép a kormány, bizony szintén ezeket az időket idézi.

Az, ami a FIDESZ székháznál történt, politikai demonstráció. Nagyjából annyira garázdaság, mint Orbán Viktor kordonbontása a Parlamentnél. 

A megfélemlített, halálra vált Selmeczi Gabriella süteménnyel kínálja a csoportos garázdákat:

 

selmeczi.jpg

Az már csak hab a tortán, hogy a fiatalok nyakába akarják varrni azt az ablakbetörést, amit véletlenül az egyik FIDESZ-védő biztonsági ember követett el.

Gyilkos FIDESZ-védő a „csoportos garázda” fiatalok "fenyegető gyűrűjében":

 gyilkos.jpg

A FIDESZ vezetői ma titokban és egy nappal korábban ünnepelték a Párt születésnapját, a nyilvánosság teljes kizárásával. Ugyanakkor ma reggel rendőrökkel gyűjtették be a székházuknál demonstráló fiatalokat.

Mi lett ebből a pártból? Pedig húsz éve bizony még nagyon bíztunk bennük, azt hittük, ők lesznek a magyar politikai kultúra megtisztítói és megújítói.

128 komment · 1 trackback

Címkék: közélet demokrácia pártok FIDESZ Haha

A bejegyzés trackback címe:

https://tuntetokapukaja.blog.hu/api/trackback/id/tr995182889

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nagypénteki történet Budapestről 2013.03.30. 11:51:00

Vagy kétezer éve egy embert - magát rendre Emberfiának - nevezte, hatósági eljárás alá vontak, amelynek vége kivégzés lett, a korabeli eljárásrend szerint keresztre történő felszögelés, felfeszítés. A történet konkrét magjánál maradva, lényeges körül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.30. 11:44:28

@midnight coder: Vörösnáci???

Ez az új mantraszöveg? Meghabonyizálódott? Mu-ha-ha.

Egyébként a dolog gondolom a demonstrálók viselkedésétől függ. Ha a "vörösnácik" demokratikus szlogeneket ismételgetnek és a magyargárdisták nem azt teszik, ami 2006-ban volt műsoron, akkor gondolom hasonló elbánásnak kell lennie. Tényleg, 2006: hogyhogy nem bofogtél ide egyetlen szemkilövetést sem?

g0d 2013.03.30. 11:48:38

@midnight coder: amíg nem gyújtogattok és törtök-zúztok békésen mint 2006 után, szerintem senkit sem zavarna. más kérdés, hogy a nácik sosem a békességről voltak híresek.

Vilmos Sándor 2013.03.30. 11:58:01

Úgy látom, már legalább két korosztálynak sikerült az agymosása, mert érdekeSS módon a feudálfasiszta rezsim fedeSSnáci ürü/lék/-jeinek a hozzászólása alapján mindig a KÁDÁR-rendszert szidják!Nekem ezek a módszerek sokkal inkább hasonlítanak a Horthy-és a Szálasi rezsim keret-és terrorlegényeinek a tetteire! Ne keverjük már össze a szezont a fazonnal, a fideSS soha az életben NEM VOLT BALOLDALI PÁRT!/Tévedések elkerülése végett az mszp sem./

Vilmos Sándor 2013.03.30. 12:01:23

@zembertelen: Igaz. A fideSS először is az emdéeffel /BoroSS/ közösen magáévá tette azt, amit csak kölcsönbe kapott, utána nagy lett a pofája, és még nagyobbat lopott!Eben guba...

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.30. 12:02:47

@pocakos focista: "Semmi bizonyíték nincs rá."
Nem vagyok pszichológus, de azt még én is észreveszem azt a jellegzetes viselkedést, amikor valaki már nem tud semmit felhozni a védelmére, de még utoljára megpróbálkozik azzal, hogy rossz dolgot csinált, de úgysem tudják tudják majd rábizonyítani :)

Utána egy kis visszatámadás (de a Zorbán is), ez mindig kötelező elem, természetesen most sem maradhat ki.

Ezután pedig egy ékes példája annak, hogy mennyire nem vagy képes logikusan érvelni:

"Viktorék használják fel őket politikai célokra (kriminalizálni a diákokat és rajtuk keresztül Bajnait). Ez persze nem idegen, focihulligánokat is szeretnek politikai célokra használni. 2006-ban láttuk. "
Először a mostaniakat vádolod azzal, hogy kriminalizálják a tüntetőket. Majd egy mondattal később te is megteszed ugyanazt a másik oldali tüntetőkkel, amikor focihuligánnak titulálod őket :)

Ezt lehetne még ilyen "liberális-érveléssel" tetézni, hogy ez most más, mert ezek most egytől egyig talpig becsületes tüntetők, azok meg egytől egyig felhergelt brigantik, aki ezt nem így látja, az egy fasiszta, mert ezek a tények. Akkor aztán már igazán jól szórakoznánk :)

midnight coder 2013.03.30. 12:06:51

@pocakos focista: Hitler is demokratikusan jutott hatalomra.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.30. 12:07:43

@midnight coder: amennyire Viktorék. Ja, nem: nekik úgy emlékszem, valóban többségük volt, nem csak az idióta választási rendszernek köszönhették a többségüket.

pánpéter 2013.03.30. 12:09:07

" .... Az, ahogy a demokratikus intézményrendszer leépítése ellen tiltakozó fiatalokkal szemben fellép a kormány, a kádári időket idézi. .... "

de nagy barom vagy te postoló... Magánterületre hatoltak be, mindenki számára teljesen egyértelmű célból: a balhé kedvéért, meg azért, hogy az ott lévő kameráknak lehessen mutogatni, hogy rendőrállam van. ehhez képest kaptak egy kis csokikát, cserébe viszont törtek zúztak ezek a remek liberális fiatalok.
az ilyeneket mint te mi már csak röhögünk. és nem veszed észre, hogy ezzel a bejegyzéssel pont az ellenkező hatást váltod ki. :)) még még ilyeneket.
mi lesz a következő? hogy aki nem ért veled egyet, az fasiszta neonáci pribék? idióták.

zembertelen 2013.03.30. 12:09:12

@midnight coder:
Természetesen!
Csak demonstráljanak hasonló stílusban!

g0d 2013.03.30. 12:10:51

@Nem tudom a nevem: hát jobb is, hogy nem vagy pszichológus. az össz "bizonyíték" erre annyi hogy slejmeczi és a klónja meg az egész jobb oldali sajtó ezt mantrázza. ráadásul 2006 után sem kellett atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy rájöjj ki profitált a legtöbbet az utcai zavargásokból. ha pedig ezek mellé tesszük a 2010 utáni ezzel kapcsolatos ítéleteket, szépen kirajzolódik egy jobboldali nagykoalíció.

pánpéter 2013.03.30. 12:11:58

@midnight coder:
ifjú magyargárdisták a maszop kormányzása idején masírozgattak. azóta törvény tiltja nekik, hogy ilyet csináljanak. nem is hallasz ilyeneket...

is 2013.03.30. 12:12:53

@Indriq: már megtették. tegnap éjjel mindenkinek az adatait felírták, akit a Sirályban találtak. vajon miért? kinek kellettek azok az adatok?

@Nem tudom a nevem: " ez most más, mert ezek most egytől egyig talpig becsületes tüntetők, azok meg egytől egyig felhergelt brigantik"

ezen a videon te mit látsz: www.youtube.com/watch?v=ohz9NzpkrQ8 ? én pontosan felhergelt brigantikat látok. most még nézd meg a posztbeli és társai fényképeket. érdekes fazon vagy, ha te ezen szórakozni próbálsz. Magyarországnak mindenesetre ártasz vele, tehát az ország ellenében dolgozol.

Makkasz 2013.03.30. 12:13:02

Itt nyavajogtok erről a rakat szemét kormányról.

A fiatalok helyzetété nézzétek meg. Rendszeresen beviszik többórás kihallgatásra otthonukból azok a bátor diákokat, tüntetőket, akik a maguk és jövő nemzedékeinek boldogulásáért harcolnak.

Mind a közvetlen hatalom (egyetemi tanárok), mind a politikai hatalom, mind a többség ellenük van, még a diákságba is tesznek olyanokat, akik papagájként fújják a kormánypropagandát.

MINDEN DIÁK AKIT KIHASZNÁLNAK, KIHALLGATNAK, KÍNOZNAK AKÁR LELKILEG? FENYEGETÉSSEL,

MÁRTÍR.

Meg fognak ezért fizetni a vigyorgó barmok, az ostoba balog és stadionos orbán.

dadddd 2013.03.30. 12:14:06

@proxy user: " idióta választási rendszernek köszönhették"

Nagy Britanniában 100%-os többségük lett volna ugyanezzel az eredménnyel. Gondolom azért, mert ott diktatúra van.

Egyébként pedig mit össze hisztiztetek az "idióta választási rendszer" megváltoztatása miatt nemrégiben...

is 2013.03.30. 12:14:54

@pánpéter: "cserébe viszont törtek zúztak"

ez ugye tényszerű hazugság, ezt te is látod? persze, hogy látod, tudod, csak hát muszáj valamit hazudni, különben nem lehetne megmagyarázni, hogy miért kell reggel 7-kor bőrkabátos zsernyákoknak kopogtatni.

zembertelen 2013.03.30. 12:15:41

@Vilmos Sándor:
A gubáról jut eszenbe, nagypénteken mindíg mákos(nem eben)gubát kajálok!

dadddd 2013.03.30. 12:17:05

@is:"miért kell reggel 7-kor bőrkabátos zsernyákoknak kopogtatni"

Mert magától nem ment be a törvénytisztelő demokrata?

g0d 2013.03.30. 12:17:38

@dadddd: szerintem a gond a regisztrációval volt, szóval ne csúsztass. az pedig igenis nagy baj, hogy ha valaki az összes lehetséges szavazat 25 %-át megszerzi tejhatalomhoz jut.

Parajpuding 2013.03.30. 12:19:22

A csúti bolond Rákosi méltó utódja. Ezt a csökevény narancsférgek nem fogják fel, mert nem éltek abban az időben, történelemből elégtelenek, vagy éppen annak a rendszernek a hű kiszolgálói voltak. A módszer, hogy embereket - ráadásul diákokat - hajnal ötkor bőrkabátos rendőrök csengetnek ki és visznek kihallgatásra, az nemcsak a Rákosi érát idézi, de a Fidesz-kormány végtelen félelmét és gyávaságát. Ez az intézkedés a rendőrség és a belügyminiszter szegénységi bizonyítványa.

dadddd 2013.03.30. 12:19:50

@g0d: Igazad van, legyen kötelező a szavazás. Én támogatom.

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.30. 12:20:50

@midnight coder: " Gondolom akkor is ezt mondanád, ha nem ifjú vörösnácik látogatnák a FIDESZ székházát, hanem mondjuk ifjú magyargárdisták tennének látogatást az MSZP-nél vagy az LMP-nél. "
Nekem is ez jutott eszembe. Vagy akár a fidesz ifjúsági tagozata az mszp-nél 2010 előtt.

Elképzelem milyen tudósítás született volna: sok barbár törtek zúztak (itt, 1-2 percig mutatja a kamera a betört üveget), majd utána néhány politikus megbotránkozó nyilatkozata, külön kiemelve, hogy egész nap nem tudták a munkájukat végezni, és emiatt holnap mégsem kerül a parlament elő a tavaszi bübüke nevű virág védetté nyilvánítását lehetővé tevő törvény. Utána este sajtótájékoztató, amelyben mélyen felháborodunk az utcai politizálásért, majd értetlenségünket fejezzük ki aziránt, hogy az Orbán miért nem érti már meg, hogy nem ő nyert. Itt a blogszférában pedig most diktaturát kiálltó kommentelők éles lőszer bevetését, és az érintettek egyetemről történő végérvényes eltávolítását követelnék, mondván, hogy ilyen szélsőséges elemeknek nincs ott helye.

Hiába, politikai oldaltól függetlenül minden politikus és politikai párt használ kettős mércét, de olyan bután és ügyetlenül, ahogy a balliberális pártok és szimpatizánsaik teszik, még soha senkinek nem sikerült. Pedig ehhez nem kell kiemelkedő intelligencia, csak annyi logikai érzek, ami 70-75 -ös IQ-tól felfele általában megvan...

Parajpuding 2013.03.30. 12:24:47

@pánpéter: te ugyanolyan félnótás csicska vagy, mint az osszes naracsféreg. Majd akkor döbbensz rá, hogy milyen véglény szinten vegetálsz, amikor reggel ötkor becsöngetnek hozzád is és elvisznek kihallgatásra. Később még annyi ok is elég lesz rá, hogy a szomszédod feljelent. Vegyél elő egy történelemkönyvet és olvasgasd te baromarcú.

Muad\\\'Dib 2013.03.30. 12:25:58

Tehát 2013-ban ott tart a "liberális" európai mintapolgár, hogy el kell neki magyarázni, miszerint magánterületre engedély nélkül behatolni, és ott csinálni a fesztivált - legyen ez akár egy cég területe, vagy párté esetleg, Mari nénié, Kohn bácsié, stb. - bizony garázdaság.

pánpéter 2013.03.30. 12:27:22

@is: tudod hogy miért? azért mert törvénysértést követtek el, meg azért, mert magánterületre hatoltak be, és még azért is, mert törtek zúztak. ablakok törtek ki, stb stb stb.
hát bizony ezért.
ha hozzám valaki bejönne, a kertemben emberkedne, aztán bejönne a nappalimba, és itt emberkedne, meg törne zúzna, én egyrészt pofánverném, másrészt kihívnám a rendőröket, és elvitetném a picsába.
mindezt 18 éves gyerekekkel csináltatni mondjuk a legallja, de hát mit vár az ember gyereke egy bajnai/szigetvári párostól.

pánpéter 2013.03.30. 12:29:58

@Parajpuding: a stílus maga az ember. ez hozzászólásodból is kiderül. hozod a jó liberális formát, mert ugye aki nem úgy gondolkozik mint te/ti, az rohadt fasiszta. :)) én az ilyeneken mint te már csak röhögök. a szánalom a jó szó, amit irántatok érzek drága liberális barátom.
tudod hozzám reggel ötkor senki nem fog csöngetni, ugyanis én nem megyek vívatlanul magánterületre, és ott nem török zúzok. no, hát ez itt a bökkenő, drága liberális barátom. :))

g0d 2013.03.30. 12:38:43

@pánpéter: ha a törés-zúzást elhiszed - hiszen látszott is a kopasz kétajtós fradihulligánok arcán a rémület - akkor hülyébb vagy mint az átlag fidesz szavazó.

Foxtrotty 2013.03.30. 12:42:30

Ugyanaz a néhány tucat hőbörgő csinálja a fesztivált már sokadik alkalommal. Egyszer ezt foglalnak el, máskor meg azt vagy amazt, a lényeg hogy legyen valami provokáció, amivel megpróbálnak kikényszeríteni egy ellenlépést

Onnantól kezdve már nem arról szól a történet, mit csináltak, hanem a hatalmi önkényt lehet mantrázni (ki merészelték hallgatni a rendőrök, hogy miért vett részt a székházfoglalásban)

Legalább pészachkor pihenhetnének!

Mizantrop 2013.03.30. 12:42:50

@dadddd: Mert nem kapott idézést, okostojás, azért. Jogállamban idézést szoktak küldeni, de úgy látszik, a ti gyomortok még a rákosista módszer láttán sem forog.

pánpéter 2013.03.30. 12:42:55

@g0d: ha elhiszed, hogy ezzel a liberális maszlaggal, amit itt a blogketrecben toltok az emberek egyet értenek, megkajálják, akkor hülyébb vagy mint az átlag liberális szavazó.
3 éve toljátok a mantrát a diktatúráról, ehhez képest a fidesz népszerűsége nő. :))
no, akkor ki is a hülye? :)))
tudom tudom, mi csak egyszerű fasiszta neonáci pribékek vagyunk. képtelenek vagyunk a fejlett liberális gondolkodásra. mi szemét alantas rohadékok. fasiszták. pfujj.

angyalföldi partizán 2013.03.30. 12:48:56

nono,álljon meg a menet.a székháznál nagyon durva,brutális sérülés is történt,az egyik mártírnak le horzsolodott az ujja,ezzel iszonyú fájdalmat okozva.
amit most írok csak 18 éven felüliek olvassák tovább: sebész professzorok egybehangzó állítása szerint lehet, hogy be is lilult.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.30. 12:49:10

@Nem tudom a nevem: Hú hát most aztán megsemmisítettél. LOL vagy, de nagyon. :-)

Mizantrop 2013.03.30. 12:51:06

@pánpéter: Törtek-zúztak, sőt embert is öltek, szüzek vérét itták, nem? Ez nem a te kerted, hanem a Fidesz székháza, amit te és én gründoltunk nekik. De az nem a legalja, ugye, hogy gyilkos kopasszal és hasonszőrű társaival őriztetjük őket? Ismerem az egyik résztvevőt, sok mindent el lehet mondani róla, de amit te itt sugalmazol, hogy X vagy Y bízta meg, azt biztosan nem, egyszerűen tele a töke abból, hogy a hozzád hasonlók asszisztálása és lelkes tapsvihara mellett autoriter hatalmat építenek ezek a senkik. S kiáll azért, amit gondol, más eszköze nem lévén bemászik a székház kerítésén. Ahol sütivel és cinikus mosollyal kínálják, majd néhány hétre rá reggel hétkor viszik kihallgatásra. A derék jobbikos fasza gyerekek miért nem jutottak még eddig? A HaHa tagjai annyiban tévednek, hogy azt hiszik, bármi remény van itt a változásra. Nincs. Lehet itt ugrálni, de ez az ország már régen elveszett.

Mizantrop 2013.03.30. 12:52:18

@angyalföldi partizán: Rád és a hozzád hasonlókra is nagy szükség van, csaholj csak tovább, remélem fizetnek is érte.

g0d 2013.03.30. 12:52:45

@pánpéter: @pánpéter: ki emlegette a liberalizmust? egyreszt... masreszt ha mar szoba hoztad, gondolom nem veletlen volt, csodalom, hogy meg ilyen szent kereszteny unnepen sem all meg az elet a szentkiraly vagy mar ti is a lendvay-bol toljatok?

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2013.03.30. 12:53:36

A 2006-os tüntetéshullám alatt és után a nemzeti ünnepek előtt a rendőrök a hangadónak vélt embereket előző este előállította, majd 72 órára (nem egy kihallgatásra, mint most!) előállította. Meg sem vádolták őket, később elengedték, majd fizették a bíróság által megítélt kártérítéseket.

Akkor a média nem üvöltött kádárizmust, pedig valóban tipikusan komcsi lelkület ok nélkül begyűjteni a más véleményűeket a nemzeti ünnepek előtt.

Csak valahogy nem értem a kettős mércét: akkor sem volt minden tüntető kukaborogató vandál (sőt darabszámukra tekintettel a kisebbség volt), hiszen százezres tömegek voltak. Nem hetvenen mentek ki egy helyre, mint most: a fél média megemlékezett arról, hogy a minap hat-hét (!) debreceni diák tüntetett, akkor meg a tévészékház elfoglalása alatt is csak egyetlen televízió közvetített. Szintén érdekes, hogy óriási a felháborodás, hogy éjjel a Sirályban razzia volt. Mikor mi a blogközösségünknek (mi voltunk a nagyon más véleményűek az előző kormány alatt, de most is annak számítunk) bulit rendeztünk, eljött vagy ötven ember. Három kisbusznyi rendőr jött ki mindenkit igazoltatni. Rendszeres volt a vegzálás, de sosem érdekelte a médiát.

Szóval kicsit úgy érzem, néhány embernek most nyílik ki a csipája, és mártíromkodni akar, mikor erről eléggé lekésett már.

pánpéter 2013.03.30. 12:56:57

@g0d: nem, én egyszerű fasiszta vagyok. hobbifasiszta. magam miatt csinálom, nem megbízásból.

g0d 2013.03.30. 12:57:26

@Blogin: "hiszen százezres tömegek voltak" hol? a kossuth teren biztos nem, mert ott 2,5 millioan voltak... tobb szazezres tomeg...jo vicc. nehany ezernel tobben sehol nem voltak. pl a tv szekhaznal is volt kb 3 ezer ember, amibol ugy 30-40 csilanta a tuzet.

Mizantrop 2013.03.30. 13:02:36

@Blogin: Vannak - és 2006-ban is voltak - a Hír TV-nek ilyen jellegű műsorai, kizártnak tartom, hogy ne fordult volna meg a fejetekben, hogy jelezzétek a problémáitokat, a rendőri túlkapásokat. Miért nem tettétek meg?

Ludovikás Levente 2013.03.30. 13:03:07

"A hetvenes évekből emlékszünk - mi, akik elég öregek vagyunk hozzá - a hatalomnak arra a gyakorlatára, hogy a rendszer ellen utcai tiltakozások részvevőit garázdaság vádjával állították bíróság elé."

Nem csak a hetvenes évekből, hanem mindig, amikor kommerek vannak hatalmon. Hogy ne csak az ominózus 2006-ról essék szó, itt van egy másik történet 2003-ból, tehát a szoclib Megyó kormány idejéből

Greenpeace aktivisták akarták elállni a paksi atomerőmű bejáratát, tiltakozásul a tervezett bővítés és a korábbi erőművi baleset kivizsgálásának elmaradása miatt. Rohamrendőrök teperték le őket, kettőnek csontját törték, majd megbilincselve hatot előállítottak, utána többeket bíróság elé állítottak.
A különböző országokból érkezett aktivisták szerint ehhez fogható brutalitással még sehol sem találkoztak a korábbi békés demostrációk alkalmával.

Az eset után Lamperth Mónika szocialista belügyminiszter asszony kitüntette az akcióban résztvevő rendőrök vezetőit

index.hu/belfold/green0612/.

campobaszo 2013.03.30. 13:04:09

@Muad\\\'Dib: Hogy mi a garázdaság,azt nagyon sokszor a történelem dönti el.Mert ugye 56-ra sem mint csoportosan elkövetett garázdaságra emlékezünk.
Azt azért jó látni,hogy a visszamenőlegesen törvénykező,elsőfokú bírósági ítéleteket felháborítónak tituláló kormány támogatói milyen vehemensen hivatkoznak a jogra.Lesz itt még jogállam!

dadddd 2013.03.30. 13:04:28

Az utcai politizálóknak börtönben a helyük. - a la Lendvai I.

Muad\\\'Dib 2013.03.30. 13:06:42

@campobaszo:
"...Azt azért jó látni,hogy a visszamenőlegesen törvénykező,elsőfokú bírósági ítéleteket felháborítónak tituláló kormány támogatói..."
Ez remek, de holt támogatom én a kormányt?

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2013.03.30. 13:08:31

@Mizantrop: Te azt hiszed, hogy itt két oldal van és slussz? A fenéket, az egész politika egy halmaz, ezen belül csatároznak a hangyák különböző színű zászlókat a magasba emelve. Az egész politikai lobbilufin kívül viszont van néhány ember (én normális embernek nevezem őket, de ez önkéntes elnevezés). Aki mást akar, mint a jelenlegi politikai felállás (és teljesen mindegy, hogy anarchista, royalista, ultraliberális vagy fasiszta, mivel nem ideológiáról, hanem üzletről van szó), azt perifériára szorítják. Mivel Magyarországon nem működhet sajtótermék politikai donáció nélkül (ez sem fideszes ármány: mindig így volt és minden kormány alatt így is marad), meghatározható, hogy mi kerüljön nyilvánosságra és mi nem.

Mindezt tízéves tapasztalattal mondom. Csináltam néhány meredek dolgot: amikor nem adtam hozzá az arcom én vagy más (például Pedofilkommandó), akkor terjedni kezdett, mikor igen (Hollán-emléktábla, Tolvajkergetők, a gyülekezési törvény módosítása, az új sajtótörvény nyújtotta mentességi kérés először Magyarországon), teljesen sajtóvisszhang nélkül maradt.

Mielőtt félreértés lenne: ez nem sért engem, sőt én is így csinálnám, én azonban nem a demokráciában hiszek. Ha pedig úgy csinálják, mint én tenném, akkor ők sem.

Csak arra mutattam rá, hogy semmi új nem történik, de most azok, akik akkoriban félretekintettek, nem segítettek, nem vették figyelembe, mi történik, csak azt látják, hogy visszahullik a nyakukra.

Mindenki mozdulatlan és tétlen, ha a jogállamiság úgy csorbul, hogy azzal ellenségei rosszul járnak. Eddig ez az oldal hallgatott, most a másik. Én mint különutas, összeférhetetlen valaki, kívülről csak azt látom, hogy a politikagömbben hangyaháború zajlik.

Martian (törölt) 2013.03.30. 13:40:59

@Ludovikás Levente: így némi fejlődés, hogy a rendőrség nem verte agyba-főbe a tüntetőket...

Mizantrop 2013.03.30. 13:42:26

Mindez teljesen elfogadható érvelés, de ezek alapján neked mint véleményformálónak, mint tűzvonalban lévőnek minden időben nem az elhallgatás, a félrenézés, a szkeptikus ténymegállapítás a feladatod, hanem a mindenkori kiállás a mindenkori jogsértésekkel szemben. S még véletlenül sem relativizálhatod emberek erőfeszítéseit, akik huszonévesen arcukat, nevüket, és - most már félő - majdani egzisztenciájukat teszik épp kockára azért, hogy ez ne így legyen. A hangyaháborút persze nézheted kívülről, s megállapíthatod, hogy most épp a balról érkező hangyák bolydultak fel, de hozzá kellene tenned (legalább itt és most): ők is jogosan. Mert mondjuk csak azt meséld el, hogy a TV-ostrom sokszorta sokkal nagyobb súlyú eseményei kapcsán anno (a gyurcsányi "diktatúrában") milyen elmarasztaló ítéletek születtek? 39 főt helyeztek vád alá, s csak néhány esetben született letöltendő börtönbüntetésről szóló ítélet. Nyugodtan vesd össze a két eseményt akár médiatálalás szempontjából is. Itt meg emberek táblákkal üldögélnek (igen, bemásztak a kerítésen), majd idézés nélkül viszik őket el a rendőrök, a vád garázdaság, ami önmagában röhej. Most meg épp, merő véletlenségből a Sirályban razziáznak! Mi ez, ha nem erőfitogtatás, egy intézményesített, egyre kevésbé bujtatott diktatúra kiépítése?

Mizantrop 2013.03.30. 13:43:27

@Martian: Gondolom, akiket vertek, azok is táblával a kezükben üldögéltek, és szívták a friss levegőt.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.30. 13:43:48

@dadddd: idióta választási rendszerről beszéltem, aminek semmi köze a jelenleg épülő diktatúrának.

P.bubus 2013.03.30. 13:47:34

Egy demokráciában a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak.

Egy jogállam pedig attól jogállam, hogy a törvényeket be kell tartani.

Aki fittyet hány a törvényre és csoportosan garázdálkodik, az ne csodálkozzon ha lesújt rá a törvény ereje.

Mizantrop 2013.03.30. 13:50:40

@P.bubus: Bubuska, el tudnád mondani a garázdaság kritériumait?

Orbántakarodj!!! 2013.03.30. 13:55:50

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy itt fideSS többség van. Így aztán nem szándékozom vitatkozni, mert akkor max vérkomcsi, vagy valami hasonló lehetek. Természetesen lehet garázdaságnak tekinteni a székházfoglalást. Ez pártállás kérdése, hisz ők hozzák a törvényeket. Viszont az érdekelne, hogy miért nézitek a fiatalokat ennyire hülyének? Miért nem hiszitek el róluk, hogy ők maguk vették észre, hogy a zorbán elveszi a jövőjüket, és ezt nem szeretnék? Ha 35 évvel fiatalabb lennék (a mostani eszemmel is), ott lettem volna velük a székháznál. És még csak annyit: Lehet szidni az előző rendszereket, én is megtettem. De olyan szintű rettegést, amit most látok az emberek szemében, még soha nem tapasztaltam. Pedig nem vagyok fiatal.

Orbántakarodj!!! 2013.03.30. 13:59:14

Amúgy a fideSS támogatása azért olyan magas, mert a normális emberek tudják, hogy nem jó nyíltan hangoztatni a véleményt, és a lkerítés se alacsony már... lebontották. Ezért vannak itt olyan sokan, akik ezt a rendszet védik.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 14:02:54

Húha, tényleg hatalmas diktatúra van ám!
Az indexe minden 2. poszt a kormányt anyázza, bűntetlenül.Rendkívül el vagytok nyomva!

Pepibubó 2013.03.30. 14:04:37

A helyükben kicsit gyanakodva figyelném Hóbagoly elvtárs tanácsait. Annyira ugyanis nem lehet hülye még ő sem, hogy olyan szerepbe hajszolja bele a hatalmi gépezet egyes nyúlványait, amely szerep más, a kádári felállásban viruló ágak nélkül sikertelenségre kárhoztatott. Tehát a tanácsai inkább beugratásnak látszanak.

Minek következtében az elmúlt 24 órában átlépték azt a láthatatlan, de igen jelentős határvonalat, amiről sokan 22 évig hitték, hogy a racionalitás prioritása okán már nem lehet átlépni - az elmúlt éjjelig hihették.

Pepibubó 2013.03.30. 14:10:20

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:
"bűntetlenül"

Erről írtam az imént. A tegnapi nappal lejárt a lemezed. Próbáld ki, mekkora "büntetlenség", amikor hajnalban bőrkabátos emberek hurcolnak el otthonról, amikor fesztiválózókat ejtenek foglyul és vegzálnak, modvancsinált ürügyekkel, de egyérterlmű hatalmi üzenettel!

Egyébként a fotóról jut eszembe: "csoportos garázdaságot" művelőknek elkövetés közben süteményt vinni, az nem bűnpártolás?

Mizantrop 2013.03.30. 14:10:32

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Okos, még sosem hallott ellenérv. A diktatúra csak a te nagyon jelképes kis agyadban működik úgy, hogy senki nem mondhat semmit, senki sem írhat semmit. Nézz utána a wikipédián, hátha rájössz, hogy a diktatórikus hatalomgyakorlás eszközei igen sokfélék és rafináltak, ezek közül csak egy a nyílt és totális diktatúra.

Baldrick68 2013.03.30. 14:11:07

@Mizantrop:

Na akkor itt a garázdaság BTK szerinti definíciója:

www.drkovacstamas.hu/garazdasag

Szemezgessünk belőle:
"Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el."
...
"Elkövetési magatartás a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás tanúsítása.
Kihívóan közösségellenes magatartás a társadalmi együttélési szabályokkal nyíltan szembehelyezkedő, provokatív, kötekedő magatartások, amelyekre a társadalom tagjai megbotránkozással vagy félelemmel reagálnak. Erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására. Az erőszak irányulhat személyre (pl. ruházat rángatása, késsel csapkodás, támadó jellegű közeledés a sértett felé ököllel, leöntés) vagy dologra (pl. asztalok feldöntése a vendéglőben, ajtó rugdosása, kuka feldöntése). Ha nincs erőszak, akkor csak rendzavarásnak minősül a cselekmény. "

Érdemes az utolsó mondatot elolvasni: "Ha nincs erőszak, akkor csak rendzavarásnak minősül a cselekmény."

Viszont a savazós bácsi figyelmébe ajánlottam: "Erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására. Az erőszak irányulhat személyre (pl. ruházat rángatása, késsel csapkodás, támadó jellegű közeledés a sértett felé ököllel, leöntés)"

Fullánkos Algol 2013.03.30. 14:11:25

a fidesz egyre egyértelműbben bizonyítja hogy nem ért a szép szóból. na de majd értenek másból

Mizantrop 2013.03.30. 14:16:15

@P.bubus: Na, segítek, mert lejárt a guglizási időd:

Garázdaság:

271. § (1)750 Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.
(3)751 A büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva,
b) nyilvános rendezvényen,
c) fegyveresen,
d) felfegyverkezve
követik el.

Akkor mondd el, hogy ez mennyiben volt garázdaság? Megzavarták a köznyugalmadat?

Baldrick68 2013.03.30. 14:16:23

Amúgy meg ez a móka hogy pont véletlenül akkor állítják elő az ellenzékieket, amikor a fidesz ünnepli a szülinapját. Azokra az időkre emlékeztet, amikor a "jeles" ünnepek (Márc 15, Október 23) előtt a biztonság kedvéért összegyűjtötték a "reakciósokat".

Ó mily szép is volt, erről biztos tudna sokat mesélni Kövér László és Orbán Viktor apukája.

Mizantrop 2013.03.30. 14:17:53

@Baldrick68: A garázdaság vádja abszolút kádári reflex, nem kell csodálkozni. Az is remek kérdés, hogy pl. a hős székházvédők hogy is jutottak a helyszínre és milyen jogcímen cselekedtek?

Baldrick68 2013.03.30. 14:18:13

@Mizantrop:

"Megzavarták a köznyugalmadat?"

Hát a sok birkamenetesét biztosan.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 14:20:56

@Mizantrop: Igen, a diktatúra azért jó, mert mindenre rá lehet húzni!
Pont mikor a rendőr azt mondja, hogy "nem a körülményeknek megfelelően vezetett", ezért történt a baleset.
Tehát ha valami oknál fogva valami nem a te szád íze szerint alakul, akkor evidens hogy diktatúra van!Hogy is lehetne ez másképp?
Sosem felejzem el, kb 1 éve mekkora hatalmas hűhó volt brüsszelben , hogy micsoda diktatúra van itt kérem szépen, nincsen szólásszabadság, és most aztán mindneki vesse ki magát a pinceablakból, mert a médiatörvény aztán mindennel szembemegy ami szent!Aztán kiderült hogy mégse, és lezárták a témát Brüsszelben.

A velencei bizottság meg kijelentette, hogy az akotmány "nagy általánosságban megfelel az európai értékeknek".

g0d 2013.03.30. 14:23:43

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: " mert a médiatörvény aztán mindennel szembemegy ami szent"

es valtoztatniuk is kellett nehany dolgon, brusszeli nyomsra igen, csak ezt nem nagyon reklamozta a partmedia. szoval amit leirtal igen eros csusztatasokkal, pontatlansagokkal van tele.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 14:27:02

@g0d: És?
Most akkor diktatúra van?
Változtattak?Igen!
Ez a lényeg.Tehát nem mentek szembe európával, nem léptek ki az unióból, mintahogy a hivatalos rettegők hisztizték.
Ott fröcsögött az a szemüveges barom a klubrádióból, hogy őt mostan aztán húde nagyon elnyomják!Aztán klubrádió azóta is köszöni jól van!
És úgy tűnik az alkotmánnyal sem volt akkora gond, hacsak a velencei bizottságban nincsenek beépített mocskos fideszbérencek!

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 14:28:08

de mondom, a kedvencem volt a népszava online, amikor hisztiztek hogy mostan orbán aztán végleg kivezeti az országot az ejuból, és csatlakozunk oroszországhoz..

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 14:30:17

Ja, és persze hiába zárták le a kötelezettségszegési eljárást média-ügyben, hogy a magyar kormány tejeseítette a vállalásait, az a vadbarom Króz Nelli csak azt tudta fröcsögni, hogy neki aztán továbbra is fenntartásai vannak.(amitől gondolom Navrasics Tibinek ellilult a szája, és elsápadt a félelemtől..)

Mizantrop 2013.03.30. 14:32:29

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Nem lehet mindenre ráhúzni! De ha most nyitva a szemed, akkor a választójogi törvény nyiszálgatásától az alkotmány módosításáig, mutyiország közgépes betonba öntéséig, a tiltakozók megfélemlítésén át a diákok többszörös megalázásán keresztül a kommentelők feljelentgetéséig és a nyílt és már nem is leplezett hazugságokig (Papcsák Feri zuglói ügye a héten) minden egy irányba mutat. Hogy eszközzé és biorobottá degradáljunk minden gondolkodó embert, s a javak fölött egy látszólagos demokratikus berendezkedésben totálisan diszponálhassunk. És az a helyzet, hogy simicska- pintér- és orbánországban ez már most pontosan így is van. A többi, amit én mondok, amit te mondasz erre, merő szájtépés. Ha neked ez tetszik, az szíved joga, de vannak emberek, akik semmiféle diktatúrában nem akarnak élni, sem vörösben, sem narancsszínűben.

g0d 2013.03.30. 14:36:07

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: klubradio ugye a fidesz egyik legnagyobb elbaszasa volt. csak gondolom a legfelsobb szintrol jott az utasitas a basztatasra, ezert valamit villantani kellett. ehhez kepest az eredmenye annyi lett, hogy a vilag tulfelen is tudjak manapsag mi az a klubradio.

viszont ha megnezed a mai mediapalettat, nincs kb nem jobboldali kotodesu radio vagy televizio. meg a kereskedelmi vonalra is ratettek a kezuket, ha mashogy nem ment hat megfenyegettek oket szazmillios birsagokkal. szoval aki nem hodolt be, nem engedte mondjuk, hogy beultessenek a menedzsmentbe sajat embert, aki a tartalmat felugyeli, az pedig kussol. a kozmedia mindennapos hazugsagairol pedig ne is beszeljunk.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 14:38:24

@Mizantrop: Nem, nekem sem tetszik a rendszer.De nem gondolom azt, hogy diktatúra lenne.(bármi is az)
Nem gondolom azt, hogy az ország szembemegy az európai értékekkel (bármik is azok)
és most aztán mindennek vége.Azt sem hiszem, hogy magyarországot OV kivezeti az eu-ból, és azt sem, hogy felfüggesztik az ország szavazati jogát, vagy pénzeket fognak megvonni.Nem szimpatikus a fidesz, nem is szavaztam rájuk sosem,és nem is fogok.
De az kifejezetten taszít, ahogy az ellenzék minden lehetőséget megragad, nyíltan uszítja külföldet ellenünk, a saját hazánk ellen.A legundorítóbb az a mocskos ribanc gönc kisbetűs vadvalagú kinga volt, tavaly, amikor a nevét adta az európai parlamentben ahhoz, hogy magyarországot elítéljék.Tőlünk kaoja a pénzét, és dobélja a szart haza.Amit tesznek, kontraproduktív, és már csakazért sem fogok rájuk szavazni.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 14:40:58

@g0d: Igen, elbaszták a fideszesek.Így jártak!
A klubrádió került ki győztesen!Engem nem zavar hogy létezik, bár sosem fogom hallgatni.Én elvárom hogy a mindenkori kormányt kritizálják minél többen, ők meg állják a sarat.
Csak akor nem kell azt szajkózni hogy vége a demokráciának, mert nem igaz.
Nem fogok könnyet hullajtani ha a fidesz elveszíti aválasztásokat 2014-ben.Ha elbasszák, így járnak.

yatumux 2013.03.30. 14:44:07

Tüntetők apukája te drága! Én minden magyar apukája vagyok! ;) de tudod ezért minden nyugati országban dutyi jár.

Amúgy ismerek olyan volt tüntető apukáját akit 2006- ban sokkal kevesebbért félholtra veretett az akkori hatalom.

De tudom, hogy te kevesek elfogult és megélhetési apukája vagy.

Nem is várom el tőled hogy minden magyart testvérnek tekints.

Akkor megértenéd milyen az összes fiadat szeretni. Igazságosan.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 14:48:19

@yatumux: Nahát azseúgyvót!
2006-ban csak ott álltak a rendőrök íppen, a sok tűntetőapuka fia meg nekirohant fejjel a viperáknak, meg szándékosan lefújatták magukat gázsprével!

g0d 2013.03.30. 14:55:48

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: csak a teljesseg kedveert. egyszer veletlen epp az oktogonnal jartam, amikor ott ment a tilitoli. tok mas dolgog miatt, mert egyebkent sem ertettem egyet az egesz varosfeldulo jatekkal. 40 percet toltottem a foldalatti allomason vagy epp a lepcson, mert nem mertem elindulni ki tudja mi lesz alapon... az alatt a negyven perc alatt ugy nagyjabol szazszor mondhjattak el a rendorok, hogy menjenek a hozongok haza es ennyi. ehhez kepest a masik oldalon a sok bator, csuklyas ember le se szarta az egeszet, hanem meggyujtottak es a rendorok fele dobaltak barmit ami epp a kezuk ugyebe kerult. aztan letelt a 40 perc es kaptak a konnygazt. szoval kerdem en, engem miert nem tartoztattak le vagy vertek pofan?

DezInf 2013.03.30. 15:02:29

@Hajdú Peter:

Hajdu Peter egy BAROM, agyatlan kreten.
A fidesz pedig 14-ben bevonul a börtönbe önként, kulonben vege az orszagnak.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 15:04:31

@g0d: Na az biztos nemúgyvót!Te diztosan ferdícc itten!Vagy ami napnál világosabb, te itten mocskos fideszbérenc vagy!Vagy is inkább két ss.el írom a végét, mer akkor még jól össze is moslak az ss-el!Abból aztán anyukád se mosdat ki többet!Szóval akkor te itten jól fideSS bérenc vagy!(bármi is az)

DezInf 2013.03.30. 15:05:03

@Lencsés István:

pistike, a család jól van ? remélem csak te vagy ilyen tökkelütött fidesznyik,a többiek nóóóóórmálisok :)

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 15:06:57

Milyen érdekes, hogy mindenki rohadt fidezsnyik!
Vagy éppen büdös ballibsi.A többiek hol vannak?

DezInf 2013.03.30. 15:22:09

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

A többiek a bányában dolgoznak :))
Lehet holnaptól már bevezetik a kényszermunkát. Akinek nem teccik a pofája,az mehet Recskre ?

g0d 2013.03.30. 15:51:33

@Mizantrop: nyugi, ertette csak ironizalt.

Mizantrop 2013.03.30. 15:51:37

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Ha neked Göncz Kinga a legnagyobb problémád, akkor szintén gratulálok. Tökéletesen igazad van, az igaz magyar emberek szép csendben lenyúlják a 3000 milliárdos magánnyugdíjpénzt, meg visznek mindent, ami mozdítható, szó nélkül. Meg felépítik a kis birodalmukat Simicskástul, Közgépestül, Pintérestül. Szerintem ne mondd, hogy nem szavazol rájuk, simán rendben van ez így.

Mizantrop 2013.03.30. 15:52:31

@g0d: Akkor vagy én nem tudom, mi az irónia, vagy ő.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 15:58:04

@Mizantrop: neked meg aztán mi közöd van ahhoz hogy kire szavazok?Még sosem voltam egy szavazáson sem, és egyáltalán nem érdekel hogy te mit hiszel.

xvxvxv 2013.03.30. 15:59:06

egyszerűen a 23 év legalja patkánynépsége, akik az anyjukat is hátba szúrnák szó nélkül, ha a hatalmuk forogna kockán.

egy nagyon beteg és, persze, brutál pénzszerző szerepjáték folyik és még egy ideig fog folyni itt. (a komcsik után csinálják a vagyonodást.)

olyan földesurat jáccanak ezek a kivakaródzott prolik, aki élvezi, hogy neki bokáznak a kitartott seggnyalók és a cselédlekű munkásőreik - akik, majdan, az emberek emlékezetében, a magántörténelemben, a magyar történelem legnagyobb kúzereiként lesznek elkönyvelve: "a politiko-vallási őrületbe hajszolt talpasok hátán létrejött új uralkodó osztály."

nyilván a gyűlölet szeretetében összekovácsolt szerencsétlen, vonulgató prolik nagyrészének is le fog esni idővel, hogy kúrvára átbaszták az agyukat, és csak arra kellettek, hogy rajtuk keresztül jöjjön létre egy uralkodó osztály. a vonulgató békamenetes meg megörekszik, és elkezd gondolkodni: már 30 éve vonulgatok ezekért hóban-napsütésben, lassan nyugger leszek, és jobb lett nekem?

ez az istenverte ország az ó- és újbolsevikjaival, ez...

sjános 2013.03.30. 15:59:38

@dadddd: Csak hogy tanulj is ha már hivatkozol valamire..:)
"Az Egyesült Királyság Alkotmánya azon törvények és jogelvek összessége, amelyeken az Egyesült Királyság jogrenjde alapul.
Sok más államtól eltérően az Egyesült Királyság alkotmánya nem egyetlen dokumentum. Emiatt gyakran azt mondják, hogy az országnak "kodifikálatlan", vagy de facto alkotmánya van.[1] Ugyanakkor az alkotmányt jelentős részben írott dokumentumok testesítik meg: statútumok, bírói ítéletek és szerződések. Az alkotmánynak vannak íratlan forrásai is, mint a parlamenti szokásjog és a felségjogok.
A brit alkotmány gerince hagyományosan a parlamenti szuverenitás doktrínája, amely szerint az Egyesült Királyságban a Parlament rendelkezései jelentik a jog legfelső és végső forrását.[2] Ebből az következne, hogy a parlament egyszerűen azzal megváltoztathatja az alkormányt, ha új törvényeket hoz. Vitatott azonban, hogy ez ma is teljesen így van-e[3], részben az Egyesült Királyság Európai Uniós tagsága miatt.[4]"

Teljesen más jogrend, teljesen más szokásjog....ami ott mást jelent, mit itt Fél-Ázsiában! (tudod, ilyen marhaságok, hogy adott szó, a kézfogás, a gentleman agreement...stb)
A brit "alkotmányra" hivatkozni...több mint marhaság a magyar jogrend esetében!
Szívesen! :)

Mizantrop 2013.03.30. 16:08:28

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Na, most megnyugtattál, mindenkinek jobb így, Isten tartsa meg a jó szokásod.

Lencsés István 2013.03.30. 16:14:30

@DezInf: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nem vagyok " pistike .... " . 3 . Igen jól van a család , bár közöd nincs hozzá . 4 . Ilyennincs hogy " .... fidesznyik .... " .

sjános 2013.03.30. 16:16:44

@yatumux: Hagyjuk már ezt a baromságot 2006-al!
Ott voltál??
Én ott voltam.
A Fradi "B-közép" egy része csinálta!
(akik miatt én, mint 40éve Fradi drukker, csak külföldre megyek meccset nézni, mert ha elég messze van, akkor ez a pár száz verőember általában nem tudja kifizetni!)
Szimpla politikai megrendelésre gyártott, tudatos gyújtogatás, balhézás volt!
Sokkal keményebben kellett volna egyből elbánni velük, mint pl. ahogy velünk tették Antwerpentől kezdve bárhol, ahol csak repült egy sörösüveg! Egy sörösüveg!
Mellesleg, ha volt ott pár nagypofájú fitness terem ürülék...Ők futottak el elsőnek!
Az idióta Révész Máriusz (sajnos ismerem is), meg sok f@szkalap "katasztrófa turista" és nézelődő meg belekerült a darálóba!
Ilyen van!
Érdekes módon, a nagy hangon citált külföldiek közül senki nem reklamált!
Láttak már ennél különbet is otthon!
2006 a magyar rendőrség teszetoszaságáról szólt!
Ide züllesztette Őket az, hogy politikai megrendelésre dolgoznak, politikai parancsra vártak, mint ahogy most is!

sjános 2013.03.30. 16:18:11

@Lencsés István: Megvan! Nyelvtan tanár vagy!
Ááááá neeeem...:)..szövegszerkesztő..:) addig javítgatod amíg jó nem lesz?

DezInf 2013.03.30. 16:24:38

@Lencsés István:

pistike, húzz el a búsba !!!!!
miért nem a pártházadat véded ?
egy ilyen fontos grammarfidesznyik biztosan jó lenne ott,ha másra nem,hát tölteléknek a barikádra:))
agymosott fideszbírka :))))) ráadásul pistike....

nagybetű neked nem jár, annyira azért nem vagy fontos.......

Lencsés István 2013.03.30. 16:30:47

@DezInf: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nem vagyok " pistike .... " Sajnos ha ez nem változik , ma és itt utoljára reagálok rád . 3 . Ilyen nincs . : " .... grammarfidesznyik .... " . 4 . Ilyen sincs . : " .... agymosott fideszbírka .... " Pláne hogy a birka rövid i és egy EMBER nem lehet birka . 5 . A nagybetű a mondat elején alapdolog lenne , de ezt nem tudhatod hisz csak egy anonim geci vagy . :) ;) :D

g0d 2013.03.30. 16:42:32

Ady döbbenetes gondolatai 110 évvel ezelőtt

"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!."

Ady Endre
Nagyváradi Napló - 1902. január 31.

panelburzsuj 2013.03.30. 17:15:24

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

"mindenki rohadt fidezsnyik!
Vagy éppen büdös ballibsi."

"A többiek hol vannak?"

Lehet, hogy téged megdöbbent, de nem olyan nagy kunszt ám egy "rohadt fidesznyikektől és büdös ballibsiktől" hemzsegő helynél kellemesebbet találni.

gtri 2013.03.30. 17:20:55

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

"Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 14:02:54
Húha, tényleg hatalmas diktatúra van ám!
Az indexe minden 2. poszt a kormányt anyázza, bűntetlenül.Rendkívül el vagytok nyomva!"
--------------------------------------------------Ez az érvelés legalább egyszer már elhangzott a történelem során. Az év 1933 volt. A német felhatalmazási törvény szavazásakor.

forrás: HVG, 2013. március 30., 42. oldal:
"Egyedül a szociáldemokraták vették a bátorságot, hogy nemmel szavazzanak. A 81 kommunista képviselőt akkorra már megfosztották a mandátumától, így a baloldalon egyedül maradván a weimari köztársaság utolsó üzenetét az SPD elnöke, Otto Wels hagyta az utókorra. "Szabadságunkat és életünket elvehetik, de a becsületünket nem" - indokolta a később több szocdemnek valóban az életébe kerülő döntést. Az SPD ma is szívesen hivatkozik arra, hogy az egyetlen párt volt, amelyik, míg lehetett, kiállt a náci diktatúra ellen. Igaz, nem sok eredménnyel. Azon a bizonyos 1933. márciusi Reichstag-ülésen Hitler ki is gúnyolta őket. Wels drámai szavaira válaszolva hazaárulónak, Németországot a külföld előtt befeketítő, az ország rossz hírét keltő társaságnak nevezte az SPD-t, amely ráadásul mindenféle félelemről beszél, pedig semmiféle üldöztetésben nincs része, hiszen lám, ott ülhettek képviselői a parlamentben, és még türelmesen meg is hallgatták őket."

DezInf 2013.03.30. 17:50:44

@Lencsés István:

te saját neveddel genya pistike !
nem csak hülye vagy,de még szorgalmas is !
időben megtudod a nevem, de akkor már elhangzott az ítélet..... mint bástyaelvtárs....
szóval pistike, jobb ha vigyázol magadra,mert még bajod eshet,vagy sírni fox :)))
a narancsot meg ne majszojjad,mert a torkodon akad....vagymi vagy mész valahová:)))

a nyuszi tojjon az ajtód elé,meg a tíztonnás veréb:D

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.03.30. 18:51:36

@gtri: Azért eléggé furcs a fideszt rasszizmussal vádolni, össze mosni a szélsőjobbal.De te tudod.

g0d 2013.03.30. 19:54:13

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: nyiltan nem is rasszista, de kénytelen oda-oda kacsintgatni nekik, lásd szaniszló vagy a kárpátiás ember állami kitüntetése. ezek kizárt, hogy véletlenek lennének. ez egyfajta lépéskényszer is nekik, mert nem akarják hogy túl sok radikális szavazót veszítsenek.

Lencsés István 2013.03.30. 20:45:49

@sjános: Nem vagyok nyelvtan tanár , csak nem tűröm ha valaki alapdolgot nem tud ....

gtri 2013.03.30. 20:51:57

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

Az érvelésedre reagáltam, miszerint ha lehet még kritizálni, akkor tökéletesen olyanok vagyunk mint egy nyugati demokrácia.
Hoztam egy példát, mikor Hitler pontosan így érvelt. Az SPD alaptalanul jelenti ki, hogy félelem légköre van az országban, hiszen:

"Azon a bizonyos 1933. márciusi Reichstag-ülésen Hitler ki is gúnyolta őket. Wels drámai szavaira válaszolva hazaárulónak, Németországot a külföld előtt befeketítő, az ország rossz hírét keltő társaságnak nevezte az SPD-t, amely ráadásul mindenféle félelemről beszél, pedig semmiféle üldöztetésben nincs része, hiszen lám, ott ülhettek képviselői a parlamentben, és még türelmesen meg is hallgatták őket."

Pontosan ezzel ez érveléssel élsz: minden rendben van, hiszen az indexen lehet még kritizálni. Erre a párhuzamra hívtam fel a figyelmet. Formálisan demokrácia volt 1933. március 23-án és formálisan lehetett úgy érvelni, ahogy azt Hitler is tette ("pedig semmiféle üldöztetésben nincs része, hiszen lám, ott ülhettek képviselői a parlamentben, és még türelmesen meg is hallgatták őket."). A valóság azonban egy kicsit más volt.

A rassszizmus pedig nem tudom hogy kerül ide. Semmiféle módon nem olvasható ki az idézetből. A formális logika hazug alkalmazására hoztam fel példaként.
süti beállítások módosítása