Tüntetők apukája

Ma együtt jelent meg a Gyorskocsi utcában mintegy 40 fiatal, hogy vallomást tegyen a FIDESZ székház elfoglalása ügyében.

Mint ismeretes, három „székházfoglalót” idézés nélkül már korábban bevittek a rendőrök, közülük kettőt rabosítottak.

A FIDESZ csoportosan elkövetett garázdaság vádjával tett feljelentést a székházfoglalók ellen. A fiatalokat a TASZ jogászai képviselik a rendőrségen, elmondásuk szerint az erőszakmentes demonstráció nem tekinthető garázdaságnak.

A BRFK Gyorskocsi utcai épületénél megjelentek nyilatkozatban jelentették ki, hogy részt vettek a székházfoglalásban, és kérték rabosításukat. Meghallgatásukra nem került sor, idézést kaptak, többnyire 9.-ére.

Március 7-én fiatal tüntetők foglalták el a FIDESZ Lendvay utcai székházát, bemásztak az udvarra, de az épületbe nem jutottak be.

Az erőszakos tüntetők

 Nemsokára tucatnyi kigyúrt, biztonsági őrnek látszó férfi jött rendet csinálni, de később kiderült, ők csak elszánt FIDESZ szimpatizánsok. Közöttük volt Sz. Ferenc, aki gyilkosságért ült 10 évet.

Sz. Ferencék akcióban

Aztán megjelent a Békehadtest nyugdíjas különítménye is, sósavval és minden egyéb jóval fenyegető békés FIDESZ szimpatizánsok.

A FIDESZ akkor elküldte a rendőröket, de aztán feljelentést tett. Mert az erőszaknak gátat kell vetni.

A hetvenes évekből emlékszünk  - mi, akik elég öregek vagyunk hozzá - a hatalomnak arra a gyakorlatára, hogy a rendszer ellen utcai tiltakozások részvevőit garázdaság vádjával állították bíróság elé.

A FIDESZ csoportosan elkövetett garázdaság vádjával feljelentést tett azok ellen a fiatalok ellen, akik részt vettek a FIDESZ székház „elfoglalásában”.

Nagyon sokszor lehet ma arról olvasni-hallani itthon és külföldön egyaránt, hogy Orbán Viktor hatalomgyakorlása egyre jobban emlékeztet Kádáréra. Az, ahogy a demokratikus intézményrendszer leépítése ellen tiltakozó fiatalokkal szemben fellép a kormány, bizony szintén ezeket az időket idézi.

Az, ami a FIDESZ székháznál történt, politikai demonstráció. Nagyjából annyira garázdaság, mint Orbán Viktor kordonbontása a Parlamentnél. 

A megfélemlített, halálra vált Selmeczi Gabriella süteménnyel kínálja a csoportos garázdákat:

Az már csak hab a tortán, hogy a fiatalok nyakába akarják varrni azt az ablakbetörést, amit véletlenül az egyik FIDESZ-védő biztonsági ember követett el.

Gyilkos FIDESZ-védő a „csoportos garázda” fiatalok "fenyegető gyűrűjében":

A FIDESZ vezetői ma titokban és egy nappal korábban ünnepelték a Párt születésnapját, a nyilvánosság teljes kizárásával. Ugyanakkor ma reggel rendőrökkel gyűjtették be a székházuknál demonstráló fiatalokat.

Mi lett ebből a pártból? Pedig húsz éve bizony még nagyon bíztunk bennük, azt hittük, ők lesznek a magyar politikai kultúra megtisztítói és megújítói.

Magyarországon az elmúlt negyedszázadban bármilyen ideológiájú, társadalomszemléletű párt vagy koalíció került is kormányra, mindig megjelentek a viszonylag szabad és demokratikus médiában az illető párt prominenseinek az államtól anyagi hasznot húzó korrupciós ügyletei.

Tulajdonképpen a társadalom ezt már természetesnek is tartja: a választások előtti időszakban mindig megjelenik a szavazók körében az az érv, hogy „válasszuk ismét ezeket, hiszen ezek már telelopkodták magukat, talán a jövőben kevesebbet fognak lenyúlni a közösből”. Aztán megalakul az új kormány, a felső, esetleg középvezetői szinteken „csókosokra” cserélik az állami és önkormányzati apparátus tisztségviselőit, majd folytatódhat tovább a „most mi gazdagodunk” játék. És ezt a mi társadalmunk fásult közönnyel szemléli.

Bizánci örökség ez? Vagy még korábbi? Néha olyan érzéseim vannak, mintha Európának ebben a kelet-délkeleti régiójában maradt volna fenn legtovább a Római Birodalom. A formálisan demokratikus választásokon négyévente helyet cserélő „kényurak” szabályozzák az állami vályú haszonélvezőinek körét.

A magyar „politikai osztály” és az általuk uralt formális képviseleti demokrácia mára teljes mértékben lejáratódott. A még két évtizede „szűz” fiatal politikusok által vezetett FIDESZ is tökéletesen szocializálódott ebbe a politikai kultúrába. A kormányváltások során igazából csak a máz cserélődik, maga a mechanizmus nem: a kormányra kerülő párt a nép felé populista lózungokkal igyekszik népszerű képet alakítani magáról. Hogy ez a „teljesebb szabadság és demokrácia”, „nemzeti függetlenség és önrendelkezés” vagy „Nagy Európai Közösség egyenrangú tagjává válás” programja, az ebből a szempontból nem fontos.

A lényeg ugyanis a társadalom jelentősebb, a bel- és külpolitikával foglalkozó cikkeknek csak a címét olvasó többsége számára nem láthatóan a háttérben zajlik. Ez pedig a négyévente ismétlődő „tortaszeletelés”. Ennek a folyamatnak csak a legkirívóbb, „jéghegy csúcsát” jelentő villanásai a Simicska, Láng, Papcsák, stb „ügyek”. Magyarországon az üzleti és gazdasági élet olyan mértékben összefonódott, hogy a jelenlegi politikai „elittől” nem is várható változás. Sőt, a mostani központi vezérléses irányítás még fel is erősíti azt: akitől a politika „áldozathozatalt” kíván, azt illik jutalmazni is. Állami megrendeléssel, állami földdel vagy telekkel, adminisztratív eszközökkel elért versenyelőnnyel, protekcionista jogszabályalkotással, irányított tendereztetéssel, stb. A hűség anyagi előnyökké alakítható a hatalomra kerüléssel. Bőven találunk példát az elmúl 25 év valamennyi kormányának idejéből.

Nem pusztán magyarországi probléma ez, és a gazdasági válság a világ valamennyi polgári demokráciára épülő társadalmában fel is erősítette. Csak a nálunk fejlettebb társadalmak valamennyivel eredményesebben védekezhetnek ellene a demokratikus intézményrendszer fékeivel, amit viszont nálunk ma minden gátlás nélkül építhet le a „kétharmados” kormány.

Talán ez az oka annak, hogy a politikai pártok szintjén nincs igazi konkurense a mai kormánypártnak, ami ugyanakkor nagyon komolyan tart a civil mozgalmaktól. Azoktól az önszerveződő csoportoktól, amiket még nem fertőzött meg a politikai elit. Akár a Milla, Akár a diák Haha indított sikeres kezdeményezést a hivatásos politikusi rétegtől függetlenül, a pártok és politikuscsoportok érdekeiknek megfelelően kétféleképpen reagáltak. Vagy megpróbálták saját érdekkörükben vonni a mozgalmat, vagy minden eszközt bevetve igyekeztek megsemmisíteni azt. És ebben a kérdésben érdekazonosság van a kormánypárt és az ellenzéki pártok között. A Milla esetében ez a törekvés sikeres is volt. A Haha esetében kevésbé. Úgy tűnik, ezek a fiatalok még idealisták, naivak és túl tiszták ahhoz, hogy beilleszthetők lennének ebbe a politikai maffiavilágba. Ezért esetükben az ellehetetlenítés, megsemmisítés lassan már minden politikai párt érdeke lesz. Nem véletlen, hogy ebben már eddig is szoros szövetségese volt a kormánypártnak az ellenzéki Jobbik.

Olyan értéket képvisel ez a mozgalom, ami alapjaiban formálhatja át ezt a közönyre és a pillanatnyi apró előnyökre építő, „parasztvakító” politikai kultúrát, ami Magyarországot ma jellemzi. A részvételi demokrácia térnyerése lenne az egyetlen esély arra, hogy levessük végre ezt a „bizánci örökséget”.

Amikor az előző bejegyzést kiraktam, nem gondoltam, hogy moderálni kellene a hozzászólásokat. Úgy gondoltam, ha én itt több ezer embernek elmondom a gondolataimat, akkor lehetővé kell tenni ezeknek az embereknek, hogy ők is elmondhassák az ezek olvastakor bennük megfogalmazódókat. Aztán ahogy végigolvastam a kommenteket, már egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy helyesen döntöttem.

Az egy pillanatig sem zavar, hogy vannak, akik másképpen látják egy-egy politikus szerepét, az sem borít ki, ha más szemlélettel, világnézettel, politikai meggyőződéssel találkozom. Én magam is másképpen látom ma a világot, mint egy-két évtizede. Például két választáson is a FIDESZ-re szavaztam – nagyon régen.

A zsigeri gyűlöltnek az a primitív formája azonban, ami egyik-másik hozzászólásban megjelenik nem egyszerűen érthetetlen számomra, hanem tűrhetetlen és elfogadhatatlan is.

Azok az ostoba, tudatlan, primitív lények, akik származásuk, geneológiájuk okán gyűlölnek minden más gyökerű – cigány, zsidó, kun, jász, sváb, tót, oláh, horvát, rác, sokác, vend, ruszin, örmény, stb – eredetű magyarul beszélő és magát magyarnak tartó embertársukat, azok a magyar nemzet kétharmadát, esetleg négyötödét gyűlölik – beleértve saját magukat is. Mert ezek a primitív és tudatlan agynélküliek a magyar történelmet elemi szinten sem ismerik. Nekik még annyi közük sincs nemzetünkhöz, mint Bem Józsefnek – aki magyarul ugyan nem beszélt, de magyarabb volt sok-sok mai  Nagymagyarország-pólós paprikajancsinál. Aztán meg török lett. De ezért, gondolom, nem gyűlöli őt senki.

A másik számomra érthetetlen jelenség a politikai vakság, vagy ostobaság. Nálunk kulturáltabb – többnyire nyugatabbi – országokban teljesen természetes, hogy az emberek azt a politikai erőt támogatják, amelyik szerintük jól teszi a dolgát. Ezzel szemben nálunk kezd az egész ország egy nagy futball-közönséggé válni. Megvan a kedvenc csapatuk, akkor is kitartanak mellette, ha a játékosok elbuknak a saját lábukban, és akkor is utálják a más színű mezben pályára lépőket, ha százszor jobban fociznak, mint a „mieink”. A sportban sem értettem soha ezt a primitív bandaszellemet, a közéletben még kevésbé értem. 

Azok, akik érvek helyett köpködnek, „kommunistáznak”, „liberálisoznak”, pont olyanok, mint akik „cigányoznak”, „zsidóznak” – számomra nem kulturált európai emberek. Akkor sem, ha blogok kommentjeiben köpködnek, és akkor sem, ha véletlenül a Magyar Országgyűlés elnökévé kenték fel őket.

A FIDESZ székház előtti tüntetés egyik jellemző mozzanata az volt, amikor a néhány, az előző rendszerben még aktív elszánt idős bácsi és néni ordítva kommunistázta a huszonéves, már a rendszerváltás után született fiatalokat. 

Mai politikai közéletünk egyik legjellemzőbb jelenségével találkozhattunk itt. A jelenségre - tőle nem szokatlan módon - ráerősít a kormánypárt vezető politikusa, a tiszteletre méltó tisztséget betöltő Kövér László pártelnök, aki azt mondta, egykori önmaga a ma tüntetők "baloldali apukája ellen követelt demokráciát". 

Kicsit mókásan, de mindenképpen komolytalanul hat az egykori kommunista párttag Kövér László szájából.ez a kijelentés. Eltekintve attól az aprócska problémától, hogy vajon honnan ismeri a Parlament elnöke a tüntető fiatalok családi hátterét, komolytalan azért is, mert oly mértékben primitív, hogy egyszerű mezei politikushoz is méltatlan lenne. De Kövér úr - bár néha mintha elfelejtené - az egyik legmagasabb magyar közjogi tisztséget tölti be. Talán illene ennek megfelelően megnyilatkoznia. 

Kövér László tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Kövér László a párt egyik intézményében dolgozva szolgálta a Kádár-rendszert.

Kövér László ma annak a pártnak a vezetője, ami működésében egyre inkább a kádári diktatúrát idézi. Populista szólamok, elvtársi és baráti umbuldák közepette sikerpropagandával tömni a nép száját, a nehézségeket elhallgatva a kudarcot is sikerként kommunikálni. (Mint az elmúlt napok katasztrofális kormányzati tehetetlenségét.) Mi, akik elég öregek vagyunk hozzá, eléggé megismertük ennek a politikának a működést. Aki nem a hatalom támogatója, az a nemzetközi imperializmus (liberális multiösszeesküvés) bérence. 

Aki tüntet, tiltakozik, azt néhány bevált klisével átfestve az ellenség bérenceként beállítani. Kövér úr is alaposan megtanulta ezt a politikai leckét. 

A Fidesz két évtized alatt jutott el a politikai paletta egyik széléről a másikra. közben nevének minden elemét elvesztette - nem fiatal, nem demokrata, bár még eléggé szövetség. Csak az egyre homályosabb, hogy kik és miért szövetkeznek e pártban azokkal, akik egykor a másik oldalon voltak. Meg a köztörvényes bűnözőkkel.

http://www.origo.hu/itthon/20130318-egy-gazdasagi-buncselekmenyekert-elitelt-ferfi-cege-takarit-az-adohatosagnal.html

Azokkal, akik egykori párttagkönyvüket elégették, vagy csak Biblia alá rejtették (kereszténydemokraták), ma huszonéves fiatalok néznek szembe. Olyanok, akik már nem egy ködös múlt romjain merengenek, hanem jövőt szeretnének építeni. A saját jövőjüket, és olyan jövőt, amilyet ők álmodnak. És az egykori Fiatal Demokraták ezt a jövőt szeretnék elvenni tőlük. Kövér László ezt nem érti, és már soha nem is fogja megérteni. Az ő elméjébe már nem férnek további színek, ő csak vörösben és narancsban tud gondolkodni. És az ő jövője a múlt. Ideje lenne továbbhaladni.