HTML

Tüntetők apukája

Friss topikok

Miért kommunistáznak az egykori kommunisták?

2013.03.18. 10:13 kondor

A FIDESZ székház előtti tüntetés egyik jellemző mozzanata az volt, amikor a néhány, az előző rendszerben még aktív elszánt idős bácsi és néni ordítva kommunistázta a huszonéves, már a rendszerváltás után született fiatalokat. tunt.jpg

Mai politikai közéletünk egyik legjellemzőbb jelenségével találkozhattunk itt. A jelenségre - tőle nem szokatlan módon - ráerősít a kormánypárt vezető politikusa, a tiszteletre méltó tisztséget betöltő Kövér László pártelnök, aki azt mondta, egykori önmaga a ma tüntetők "baloldali apukája ellen követelt demokráciát". 

Kicsit mókásan, de mindenképpen komolytalanul hat az egykori kommunista párttag Kövér László szájából.ez a kijelentés. Eltekintve attól az aprócska problémától, hogy vajon honnan ismeri a Parlament elnöke a tüntető fiatalok családi hátterét, komolytalan azért is, mert oly mértékben primitív, hogy egyszerű mezei politikushoz is méltatlan lenne. De Kövér úr - bár néha mintha elfelejtené - az egyik legmagasabb magyar közjogi tisztséget tölti be. Talán illene ennek megfelelően megnyilatkoznia. 

Kövér László tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Kövér László a párt egyik intézményében dolgozva szolgálta a Kádár-rendszert.

Kövér László ma annak a pártnak a vezetője, ami működésében egyre inkább a kádári diktatúrát idézi. Populista szólamok, elvtársi és baráti umbuldák közepette sikerpropagandával tömni a nép száját, a nehézségeket elhallgatva a kudarcot is sikerként kommunikálni. (Mint az elmúlt napok katasztrofális kormányzati tehetetlenségét.) Mi, akik elég öregek vagyunk hozzá, eléggé megismertük ennek a politikának a működést. Aki nem a hatalom támogatója, az a nemzetközi imperializmus (liberális multiösszeesküvés) bérence. 

Aki tüntet, tiltakozik, azt néhány bevált klisével átfestve az ellenség bérenceként beállítani. Kövér úr is alaposan megtanulta ezt a politikai leckét. 

A Fidesz két évtized alatt jutott el a politikai paletta egyik széléről a másikra. közben nevének minden elemét elvesztette - nem fiatal, nem demokrata, bár még eléggé szövetség. Csak az egyre homályosabb, hogy kik és miért szövetkeznek e pártban azokkal, akik egykor a másik oldalon voltak. Meg a köztörvényes bűnözőkkel.bun.jpg

http://www.origo.hu/itthon/20130318-egy-gazdasagi-buncselekmenyekert-elitelt-ferfi-cege-takarit-az-adohatosagnal.html

Azokkal, akik egykori párttagkönyvüket elégették, vagy csak Biblia alá rejtették (kereszténydemokraták), ma huszonéves fiatalok néznek szembe. Olyanok, akik már nem egy ködös múlt romjain merengenek, hanem jövőt szeretnének építeni. A saját jövőjüket, és olyan jövőt, amilyet ők álmodnak. És az egykori Fiatal Demokraták ezt a jövőt szeretnék elvenni tőlük. Kövér László ezt nem érti, és már soha nem is fogja megérteni. Az ő elméjébe már nem férnek további színek, ő csak vörösben és narancsban tud gondolkodni. És az ő jövője a múlt. Ideje lenne továbbhaladni.

199 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://tuntetokapukaja.blog.hu/api/trackback/id/tr855140787

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.19. 10:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Két apa válasza Kövér Lászlónak 2013.03.19. 01:22:52

A Fidesz egyharmadával csökkentette a felsőoktatásra adott pénzeket. Nem csoda, hogy a fiatalok tiltakoznak. Kövér László láthatóan nehezen viseli, hogy nem tudja őket egyszerűen lekommunistázni, ezért a szüleiket kezdte komcsizni tegnap a köztévében. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.19. 09:49:22

@Mr. Mojo: Ááááá, már értem. Ha valaki a következő választásokon le akarja győzni a fideszt, akkor az lázadás? Sajátos felfogásod van neked.

Visszatértve szerinted a fidesz, vagy az mszp országirányítási stílusa emlékeztet inkább Kádár Jánoséra (intézkedések, kommunikáció stb...)?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 09:50:09

@dr kíváncsivagyok:

Nem értek veled egyet. A 850 ezer MSZMP-tagból 800 ezer nem volt marxista. Beléptek, mert be kellett lépniük. Az egy olyan rendszer volt.

sjános 2013.03.19. 09:50:58

@Fejesrob:
"Nem véletlenül forrtak össze velük a liberálisok, hasonló ideológia, hasonló, mások erőforrásaira apelláló embertípus."

Hát ezt a marhaságot honnan szedted??
1. A kommunizmus és a liberalizmus köszönő viszonyban nincs egymással!
2. Tudod TE mi a az a liberalizmus?? Kérdezd meg az 1989-94es Orbánt! Magyarországon elterjedt egy "jópofa" törekvés", hogy összemossák a kettőt no és persze még a zsidót is! Sőőőőt, maga a liberalizmus egy szitokszóvá vált. (a zsidó szó már 1848ban azzá vált, a pl márciusi zsidó pogromnál, mert akkor kezdődött! Csak akkor volt még polgárság, jobb oldali, aki megvédte a zsidókat!) Mint valami stigma....nem értek vele egyet, mocskos liberális! Na persze lehetőleg komcsi! A zsidó, az már természetes...
3. A jelenlegi Kormány vezetői, tetszik nem tetszik, abban a korban éltek, abban a korban nőttek fel (mint én is) és bizony aki bejutott a jogi egyetemre, annak a családja minden volt, csak nem elnyomott!
Külföldi ösztöndíjat sem kapott az, akinél tartottak attól, hogy elfelejt hazajönni!
4. Értem én a problémát, csak a konok tagadás működik, hogy a szocializmust, az egypárt rendszert akarják most újra felépíteni! Csak azok a fránya tettek ne lennének, nap mint nap!

Void Bunkoid 2013.03.19. 09:51:28

@webnazi:

"és a többi hazaáruló bohóc"

"TGM pedig szépen visszamehet Romániába"

Igaz, csak egy troll, de azért mindig szépek az ilyen vadnemzetiek.

Székely himnuszt kell énekelni, meg zászlót kitűzögetni, meg Erdély a mienk - de a kolozsvári, ám baloldali/liberális erdélyi magyar az román.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 09:51:59

@Mad Mind:

Amit állítasz az színmarxizmus és tévhit. A rezsicsökkentés helyes lépés. Van a Fidesznek elég valódi hibája, azokat kell kritizálni. Azonban a rezsicsökkentés helyes lépés.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 09:53:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: na erre ne válaszoljon senki! Érdemes visszaolvasni ezt a barmot! Ennek minden elítélendő marxizmus, ami nem az ő zsebét tömi! :DDD

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 09:55:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: egyébként jobb ha tudod baromarc, ezt a "rezsicsökkentést" vastagon meg fogjuk fizetni a következő választás után. Mert vagy kivonulnak addigra a cégek és hagynak maguk után egy romhalmazt vagy olyan díjemelések jönnek, hogy pótolják az utolsó két év veszteségeit, hogy csak győzzük fizetni!
Te! Antimarxista kretén, te... ekkora idiótát keresve is nehéz találni, mint te! Kevés olyan van, aki meggyőződésből hord össze ennyi fasságot, amennyit neked pár nap alatt sikerült! :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.19. 09:57:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Sajnos tévedsz, mint mindig.

Apropó, most miért nem a nagyon mókás (5 éveseknek), pocakos focisLa nickedet használod humorzsák?

Fejesrob 2013.03.19. 10:00:26

@sjános: Ha valaki összeáll a nácikkal, akkor az nekem náci. Neked nem?

Netuddki. 2013.03.19. 10:01:10

"a tiszteletre méltó tisztséget betöltő Kövér László pártelnök"

Ez a korrekt meghatározás.

A kommunistázás meg semmi más mint a qrvaanyázás egy szalonképesnek gondolt változata. Semmi köze se a kommunizmushoz, se a kommunistáknak mondott elmúlt rendszer kiszolgálóihoz...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 10:02:15

@fidesz = népirtó csőcselék:

Nem fog senki kivonulni, amikor nyereséges.

A rezsiárak nem piaci árak, hanem állami árak. Ezért az állam hatékonyan be tud avatkozni.

Mad Mind 2013.03.19. 10:02:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Helyes? Ha csökkentenék az adótartalmakat az helyes lenne, mert a szegényeket segítené. Ez csak egy populista maszlag.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 10:03:43

@Mad Mind:

Igen, így igaz. Az adótartalom csökkentése helyesebb lett volna.

kvadrillio 2013.03.19. 10:06:40

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ...ÉN AZT OLVASGATTAM FELSOROLTAKRÓL, HOGY MÁR 350 INGATLANNAL RENDELKEZNEK SZERTE A VILÁGBAN.....AMELYEKET EBBEN A NAGYON KLASSSSZ...RABLÓ DEMOKRÁCIÁBAN SIKERÜLT ÖSSZEHARÁCSOLNIUK ! ...HA-HA-HA......

sjános 2013.03.19. 10:07:34

@Fejesrob: Háááát ez meg hogy jött ide???
Ki nácizott?...hol olvastál TE erről?
feltettem pár kérdést...abban egy buznyák szó nem volt nácikról.::)
A liberálisok összeálltak a nácikkal?? Mikor?
A kommunisták összeálltak a nácikkal?? Mikor?
Miről beszélsz??

Silent Bob 2013.03.19. 10:13:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Csak egyszer megpróbálhatna már a "saját" zsebéből is osztogatni. Az MVM-nek speciel tavaly 51 milliárd volt az adózás utáni nyeresége, mégsem adják olcsóbban az áramot.

dr Smittpálelnökúr 2013.03.19. 10:15:34

A fidesz, a vezetői, és agyhalott rajongói kinyalhatják a seggemet!

:-)

Agyhalottak vagytok, mind!

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.03.19. 10:20:15

ez elég szemforgató kérdés, Feró mondta meg legutoljára erről a tutit... "nem mehetek el síelni, mert nem fér bele a rocker imidzsbe?"

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.19. 10:20:24

tüntetők apukája.
az egyik HaHa-s kis zsidókurvának ugyebár vmi klubrádiós az apja.
a 2 levélíró pedig szintén zenész

Konok Péter
84.2.38.22/gallery/keyframe/2009/03/10/tv2-21290/tv2-21290-02162200.jpg

"Írásaiban általában a baloldali radikális irányzatok (anarcho-kommunizmus, tanácskommunizmus, anarchizmus, trockizmus) magyarországi és nemzetközi történetével foglalkozik, különösen a két világháború közötti időszakkal, illetve 1968-cal."

egy olcsó marx klónba oltott kohn-bendit imitátor.

a másik annak a hemüveges kis hülyegyereknek az apja, amelyikről még a holdról is szabad szemmel is látni, hogy zsidó.

Krasztev Péter

www.facebook.com/peter.krasztev
ami ennek az embernek van, az már nem is fej, hanem fujj.

undorító judeobolsevik és judeonáci felforgató söpredék, aki kizavarja a saját kölkeit, mert ő beszari, és inkább holnap inkább megírja/elmondja a médiában, hogy a "diákság", a "fiatalok". apátok fasza.

sjános 2013.03.19. 10:32:54

@Fejesrob: "Robi Robi"...egyre felkészületlenebb vagy...
Vagy előtted a brossúra...."hogy aszondja"..libsikomcsizás..megvan..nácizás..megvan.....ok..ma is megvan kvóta??

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.03.19. 10:32:56

Talán, mert megtanulták, hogy az emberek úgyis választhatnak vezetőt, ha uszítanak egy ellenség felé.... régi magyargyűlölő náci trükk!

Ezzel a módszerrel már nagyon sokat ártottak a magyarságnak! Kulákírtások, volt hogy egy egész kerületet belelőttek a Dunába, csak hogy helyet csináljanak a gettónak...

Sokan emlékeznek recskre, a csillagra, a gyermekverésekre a beszolgáltatásokra... a mindennapi megaláztatásokra...

Ki mondta, hogy a régi szar csürhe terrorista magyargyűlölő náci bagázs megváltozott, csak mert rendszerváltást kiabáltak?!

regress 2013.03.19. 10:33:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: igen,például a pokorni apuka.nem véletlen ,hogy a fidesz nem akar ügynöklistát.nagyon meglepődnétek

regress 2013.03.19. 10:35:12

@Kiszaj Károly: anyád,húgod hova sorolod?fidesz kurva?

kifordított nagyanyó 2013.03.19. 10:40:26

A fidesz már tíz évvel ezelőtt is ilyen volt és még most is ilyen.
Csak közben ők váltak a legnagyobb kommunistákká.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 10:43:41

@Kiszaj Károly: Tudod mi a szomorú? Hogy miközben a zsidók tiltakoznak, a magyar fiatalok szimplán kivándorolnak. A legjobb gimnáziumokból minden harmadik-negyedik diák már külföldi egyetemre jelentkezik, 2 év alatt 46 ezerrel kevesebb lett a magyar felsőoktatásba jelentkezők száma.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 10:45:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ki volt az a legfelső körbe tartoz fideszes pártvezető, aki a pártvezetés 4-5 fős üléseiről is jelentett az állambiztonságnak és nem akarják az aktáját nyilvánosságra hozni, csak néha kiszivárogtatnak egy jelentést?

Mr. Mojo 2013.03.19. 10:47:22

CSICSKA SZAROK VAGYTOK MIND A 15-EN. HA GONDOLJÁTOK, OVIS FASZOK BESZÉLGETHETÜNK SZEMÉLYESEN. BÜDÖS KOMCSI SZAR SÖPREDÉK.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 10:50:20

@kovi1970: No igen, a mai közgondolkodásba az egy párt kezében koncentrált állami hatalom a kommunizmust jelenti, ezért kiáltanak kommunizmust. Meg azért, mert a kormány fele MSZMP-tag és kommunista tisztségviselő volt.
Persze arról sokan elfeledkeznek, hogy nem a kommunizmus, hanem a Horthy-féle diktatúra és személyi kultusz a minta.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.19. 11:00:11

@Kiszaj Károly: Majd ha a lányodat is k*rvázzák, ahhoz mit szólsz te paraszt?

Az látszik, hogy nálad beválik a legostobább pártpropaganda is. Nem te voltál a szívrohamközeli Harrach-klón savasbácsi véletlenül?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:00:22

@regress:
Almát almával hasonlíts.

Pokorni apját pl Gyurcsány apósával, aki 56-os vérbíróként személyesen felügyelte Nagy Imre és társai perét, kivégzését, és ezokból kapta azt a zsidóktól elkobzott villát, melyben mai napig Gyurcsány lakik.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:01:13

@pocakos focista:
Csak ott használom a többi nicket, ahol a szar komcsi bloggerek kicenzúrázták ezt, ahogy elődjeiktől tanulták.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:02:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: de, ha nem eléggé nyereséges! Szóval ezt még gyakorold kisfiam! Pl. a CISCO épp most számolja fel a veszteséges _ÉS NEM ELÉGGÉ NYERESÉGES_ üzletágait.
(remélem, jól emlékszem és valóban a CISCO-ról olvastam abban a cikkben, ami a Linksys átadásáról szólt)

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:04:20

@pocakos focista: nem felejtettél el nicket váltani? Ez a hozzászólásod nem illik az imidzsedbe! :DDD

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:05:41

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: te szánalomra méltó náci tetű! Ha a spionfióka apját emlegeted, akkor inkább Gyurcsány apjával kellene hasonlítgatni, baromarc! :DDD

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:08:02

@fidesz = népirtó csőcselék:
Gyurcsány apja egy tolvaj alkesz szarházi volt.
A fia nagyban hasonlít rá, csak benyalta magát az MSZMP KB-ba, akik az egyetemi vizsgáit intézték, így neki már csak szakdolgozatot kellett másolni.

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:08:03

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: egyébként neked úgy látom annyi eszed sincs, mint a legtöbb nácipalántának (gerincről már nem is beszélve) :D
A kötél laca mszmp-s múltja nem zavar. Másoké igen. Mellesleg Gyurcsány, amint jelentést ír... Szerintem kicsit fiatalka volt hozzá, hogy III/3-as legyen. És hát igen... a spionfióka apukája, meg még ki tudja hányan... :DDDD

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:08:33

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: esetleg ha írott tényeket idéznél, mert a náci videókra nem kattintok.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:10:13

@fidesz = népirtó csőcselék:
Nincs szerencséd kicsi komcsi !

Itt olvashatóak az iratok, melyek bizonyítják, hogy Kövért, Orbánt megfigyelték, a Gyurcsányhoz és Medgyessyhez hasonló komcsi spiclik, ügynökök:

orbanviktor.hu/attachment/0016/15745_vadai_agnes_irasbeli_valasz_2012.04.05..pdf

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:11:25

@fidesz = népirtó csőcselék:
Mit neked Mellár Tamás egyetemi oktató (Gyurcsány tanárának) nyilatkozata.
Az lenne a fura ha téged is érdekelnének a bizonyítékok, mint a többi normális embert, hülye komcsi.

Foxtrotty 2013.03.19. 11:15:31

Gyerekek most mi van? Aktuálisan semmi tünti, csak ilyen konzerv műsorszámok? Egyetemfoglalás befejezve? Parlamentet még nem foglalta el a 16 fős kiscserkész csapat?

Fideszes Agymosottak Szövetsége Orbán Kör 2013.03.19. 11:17:16

@Kiszaj Károly: Lényeg, hogy te jó, mélymagyar tenyészcsődör vagy, aki a fűrer parancsára még a kancájával is üzekedik, hátha abból magyar kurva születik.. De undorító vagy, öreg..

Nap Pali 2013.03.19. 11:18:07

a blog.hu mögött Bajnai ál!
sőt ! Orbán mögött is Bajnai áll!
ssőőőt Bajnai mögött is..
de ez nem biztos még...

amugy meg:

"b-közgépes fidesmaflaálam"

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:20:10

@Nap Pali:
A blog.hu-t az index üzemelteti.

Az index blogketrecét elnézve (10 kormánykritika, 1 ellenzék kritika) nem kétséges kinek a seggét nyalják.

Silent Bob 2013.03.19. 11:20:45

@Foxtrotty: Már a parkolóból elvitték őket a rendőrök.

saci02 2013.03.19. 11:27:21

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Az alternativa: ez az aranya azoknak akiknek elege lett a dilettantizmusbol...

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:27:46

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: e téren az orbanviktor.hu kb. annyira hiteles, mint a kuruc, nyilaskám! :D
Mert mint tudjuk elvtársak, Viktátorunk sohasem hazudott! :DDD
Meg ugy vótt anno valami megfigyelési ügy, amiről utóbb kiderült, hogy egy kurva szó nem volt igaz belőle, de a magadfajta szarjankók beszopták azt is. :DDD

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:30:02

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ki az? Életemben nem hallottam róla.
És konkrétan mit nyilatkozott?
Hogy úgy emlékszik, mintha talán valamit ilyesmiről értesült volna?
Vagy konkrét tényekkel szolgált, miszerint Gyurcsány egyetemista III/3-as ügynök volt?
He, nyilaska?

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:31:06

@regress: azért ennyire még a fideSS sincs mélyen! Ez náci tetű... :D

Nap Pali 2013.03.19. 11:34:23

a b-közgépes fidesmaflaálam ról:

"A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt." (Márai Sándor)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:34:52

@fidesz = népirtó csőcselék:

Te egyre jobban beégsz.

Az oldalon Vadai kérdéseire adott válaszként beszkenneltek original jelentgetéseket, amiket Orbánról, Kövérről és Lévai Anikóról készítettek kedvenc komcsi védenckéid.

orbanviktor.hu/attachment/0016/15745_vadai_agnes_irasbeli_valasz_2012.04.05..pdf

Mellár Tamás pedig volt a KSH elnöke, manapság Orbánék egyik legnagyobb kritikusa, egyetemi oktató, aki tanította többek között Gyurcsányt, és ezt az találta mondani kedvenc majmodról:

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Ungváry Krisztián pedig az MSZP saját kis feltáró bajnoka se tagadhatta le a következőket:
index.hu/belfold/es3500/
"Dialógus-ügyben sem az ügynökök adták a fontos információkat, hanem a besúgások szempontjából sokkal fontosabbak voltak az akkori "hivatalos kapcsolatok", köztük Gyurcsány Ferenc a pécsi tanárképző kar KISZ-titkára, Petrétei József politikai munkatárs vagy Kis László, a jogi kar párttitkára, jelenlegi alkotmánybíró. "

kotyomfitty 2013.03.19. 11:41:44

A cimbeli kerdesre eleg egyertelmu a valasz: Ha o mondja eloszor, akkor a masik mar nem mondhatja, hogy "nem, te vagy kommunista", mert akkor utanozomajom, ottmaszik a falon. Cikkiro nem jart ovodaba, vagy hianyzott, mikor a vitakulturat tanitottak kiscsoportban?

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:42:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ismered azt a szót, hogy "idézni"??
Nem megyek megnézni a linkjeidet.
Ha valamit mutatni akarsz, idézd pár sorban!
Amit itt idéztél te kretén, az kb. egyenlő a semmivel!
Ilyen alapon te is lehettél ügynök úgy, hogy nem is tudtál róla. Barom! :D

kirsten 2013.03.19. 11:43:41

Az iloyen vén sósavazó trotylik voltak a legvéresszájúbb kommunisták. Szégyellhetné magát a vén hülye.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:45:18

@kirsten: a stílusa emlékeztet egykori munkahelyem párttitkárára. Ő volt, aki elsők közt követelte a gengszterváltás után az igazgató távozását, arra hivatkozva, hogy komcsi a disznó! Éééérted? A vállalati párttitkár elvtárs komcsizta az akkori igazgatót! :DDD

Nati Walter 2013.03.19. 11:46:24

Tisztelt ellenzék!Jó lesz beletörödni abba hogy ,bár lehet hogy jól leszavazzák a Fideszt a következö választáson,de ez nem jelenti azt hogy rátok(LMP-MSZP-stb) kiváncsi lenne még bárki is.

Nap Pali 2013.03.19. 11:47:38

a b-közgépes fidesmaflaálam békemenetes savazói...

jajrá bűnözők ! jajrá kubatov !

Nap Pali 2013.03.19. 11:48:20

@Nati Walter: így van!!! minnél jobban ajvékolnak és nyüszítenek a libsik anál biztosabb hogy jóóó a nemzeti irány !!!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 12:02:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Pont azt írom, hogy nem lehet tudni, mert titkolják, nem hozzák nyilvánosságra az aktákat. Csak a jelentések közül szivárgott ki néhány és azokból az látszik, valaki besúgó volt az akkori pártvezetés legbelső köréből.

Ezért rossz, hogy nem tettek rendet, mindegyik kormány megvédte a kommunista ügynökökek. MDF, MSZP, SZDSZ, Fidesz, FKGP, KDNP, mindegyik rendszerváltáskori parlamenti párt kormányzott már és csak ígérgettek...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 12:10:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ungváryt kártérítésre kötelezte a Legfelső Bíróság, miután Kiss László alkotmánybíró beperelte, a Mandíner pedig gyűjtést szervezett a büntetés kifizetésére:
mandiner.blog.hu/2010/06/17/ungvary_krisztian_mellett_a_mandiner

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 12:19:41

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Magyarország vezető blog platformja, a CEMP csoport tagja."

"A CEMP vezetősége
dr. Spéder Zoltán - IT elnök
dr. Nobilis Kristóf - IT tag
Balogh Gabriella - IT tag"

Olvasnivaló a Mandíneren:
mandiner.hu/cikk/20110913_kreativ_speder_miatt_hullik_szet_az_index

piszter 2013.03.19. 12:27:56

ott a pont. felejtsétek el a jelenlegi politikusokat. nem nekik kell a kezükbe tenni az országot. egyszerűen öregek, nem értik a világot, nem értik a jelen értékeit. mindíg csak a múltal foglalkoznak, aminek semmi értelme - kivéve, ha levonjuk a hibákból a következtetéseket. de Ők nem ezt teszik, hanem abba vágynak vissza...

2llkedő 2013.03.19. 12:30:16

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Te most kinek szurkolsz?

Nem tévesztetted el, hogy jelenleg fidesz van hatalmon, és Kuszaszem nem Gyurcsányi embere?

2llkedő 2013.03.19. 12:33:11

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Jót másoltál, csak nem illik a te korábbi szövegeidhez.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.03.19. 12:46:44

@sjános: A ladinók mutatkoztak be először ... milyenek a zsidók... had ne részletezem mit csináltak... még az 1100-as években...

A szapolyaiak csak rátettek egy lapáttal.. a magyar demokrácia semmibe vétele, falvak feldúlása a csatlósaikkal, Dózsa Győrgy felszabadító kereszteshadjárat leverés, Buda kincstárának kifosztása, Belevezették az ágyútűzbe a hadsereget, Feladták Budát, lemérgezték a királyt.. elrabolták a herceget...

Isten kegyes volt, egész népe kihalt dögvészben...

Szóval.. a zsidózás nem mostanában kezdődött...

De ott volt Khon Béla tömegkivégzései.. Vagy szerintetek hova lettek a magyarok a gettó területéről?! Miért szólította fel Genf 1936-ban a magyar vezetést, hogy... esélyegynlőség és ect? 1939-ben miért kellett a közbeszerzések 100%-át elvenni tőlük, amikor magyar pénzhez semmi közük? Vagy mit jelent az, hogy 1939-től a zsidó lelkészek alanyi jogon bekerülhettek a parlamentbe, választás nélkül? Kik voltak ők és mennyien voltak?!

Bakiék kivégzése? Vajon mi volt az a PRO? és a nemzetiségi összetétele?!

Miért nem mehetett be munka után a magyar a boltba a csúcsidőben? 16-17 óra közt?!

Jó kérdések?! Vajon a komcsi időkben mekkora részét tették ki a terror diktatúra vezetőségének?! Kik voltak a kulákirtók?

Mégis? Ugyan a magyar miért nem szereti azokat, akik magukat zsidóknak mondják? a Genetikai vizsgálatok alapján ők georgiai meg türk származásúak.. mi meg magyarok a héberek által elüldözött utolsó zsidó törzs a levik vagyunk...

150 ezer legendánk népmesénk mondánk népdalunk szól róla... a királyi esküszöveg is Jeruzsálemi királynak mondták ki a magyar királyokat...

Érdekes dolgok nem?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.19. 12:54:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Kár, hogy te magadból kiindúlva csak abban tudsz gondolkodni, hogy mindenki valakinek a seggét nyalja. Szólok: nincs így. De ha neked kényelmes nyalva élni, engem az sem zavar.

xvxvxv 2013.03.19. 13:00:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

ahogyan a pártvonalas, bolsi stílusodból saccolom, 55+ lehetsz. tuti, hogy köptél a csermanek alatt.

willdataa 2013.03.19. 13:05:46

A komcsiknak csak az a demokrácia amikor ők vannak hatalmon.

Melchi Zadok 2013.03.19. 13:06:48

@esefe: vöröskönyves neked az apád fasza te idióta. pont olyan vagy, mint kövér. rólad szól ez a poszt baromarc.

willdataa 2013.03.19. 13:08:02

A Fidesz és az MSZP mocskos komcsik.

ob,szerver 2013.03.19. 13:08:19

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Kattints a nickre és láthatod, hogy ő is csak egy hamisítvány, pont mint ez a nick. :)

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT ! :DDD

Melchi Zadok 2013.03.19. 13:14:36

@willdataa: a fidesz és az emeszpé mocskos komcsik a jobbikosok meg szorongó, örök vesztes, sikertelen kisemberek.

Melchi Zadok 2013.03.19. 13:18:16

@Sonka Neri: akik a saját elenyésző pöcsméretük miatt bosszút akarnak állni mindenkin, akinek 15 cm-nél hosszabb van.

willdataa 2013.03.19. 13:23:23

@Sonka Neri:

A Jobbikra jellemzően nem a vesztesek hanem az értelmiségiek, egzisztenciával rendelkezők szavaznak.

koborvadász 2013.03.19. 13:40:02

Az a legszörnyűbb, hogy ezek mind a kommunista érába szocializálódtak! Egy a céljuk!
Elérték közös erővel, hogy a köznép egymást marja, védve egyik vagy másik ideológiáját.
Bár mindkettő az arcátlan harácsolásról szól.
Ténylegesen rá kéne ébredjen a Magyar Nemzet, hogy senki nem fog nekünk segíteni!
Magunknak, magyar embereknek kell megoldani ezt a problémát!
Az összes politikusunk hiteltelen. Akik a régi időből származnak s azok is akik a későbbiekben csatlakoztak, idomultak, hogy pozíciót foghassanak!
Eközben mosolyogva dörzsölik a markukat, derülnek megvetve minket a butaságunkon! Joggal!

Lehet itt jobbra, balra, szélre osztani az észt! Felesleges! Ettől nem változik semmi! A kialakult nihilt kihasználva tömik a nagyfejűek a zsebeiket!

Rendszerváltás?? Sose volt! S így nem is lesz!

Erre kéne már rájönni az egymást fikázó embereknek!

Tudják, hogy a két tábor nem fog összeállni és elzavarni őket!

Pedig ezt kéne tenni! Ezt kell tenni!
Remélem a közeli jövőben ez a vízióm valóra válik!

Ők nem váltottak rendszert! Nekünk kell megtenni! Együtt, közösen! A jövő nemzedékéért, gyermekeinkért, unokáinkért.

komplikato 2013.03.19. 13:41:22

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Milyen jó, hogy Kövér elvtárs egyetemi előremenetelét és felvételét nem befolyásolta apukája "kiváló munkája" amit '56-ban végzett ha érted a célzást.

Foxtrotty 2013.03.19. 13:45:59

@Silent Bob:
A gyerekek kipróbálták, meddig mehetnek el. Hídfoglalás, egyetemfoglalás, egyetemi blokád, parlamenti roham, parlamenti blokád, tünti transzparenssel a Parlament lépcsőjén, székházfoglalás, fideszkuka kotorászás eddig kipipálva

Dacos kisgyerekeknél ezt hívják "pofonért koldulásnak". Nem haragszom rájuk, de most már rájuk férne egy kis dádá. Tömeges kivégzéseket persze nem helyeselnék

2llkedő 2013.03.19. 13:46:52

@koborvadász: "Ők nem váltottak rendszert! Nekünk kell megtenni!"

Millen rendszerre válccsunk?

2llkedő 2013.03.19. 13:47:55

@Foxtrotty: "fideszkuka kotorászás eddig kipipálva"

Szemkilövetés, éleslövéset még nem vót!

s 2013.03.19. 13:47:59

Engemet, aki soha egyetlen pártnak nem voltam tagja, egy ilyen jöttment senkiházi faszparaszt, mint kövér - aki minden kibaszott alakulatban szolgált már, csak az érdekeit szolgálja - ne merjen kommunistázni, mert úgy baszom pofán, hogy lesántul. A kurva anyjába takarodjon el messzire innen a cigány hitlerrel együtt, mert rákötök egy bombát a faszukra, és felrobbantom őket.

Foxtrotty 2013.03.19. 13:51:34

@willdataa:
Nyugodtan hozzászámolhatod a komcsikhoz ezeket a tüntiző gyerekeket is. Ha a követeléseiket nézed - pl. egyenlő esélyt mindenkinek - akkor ők a legnagyobb kommerek. Ráadásul ott kezdenék újra, ahol 70 évvel ezelőtt abba kellett volna hagyni

komplikato 2013.03.19. 13:52:10

@willdataa: Hát akkor nem sok szavazójuk lesz, mert egzisztencia mint olyan néhány szerencsésen kívül a "Közgép Köztársaság" haszonélvezőinek van, meg annak aki lelépett külföldre ... az értelmiséget meg mire alapozod, az előre cinkelt nem reprezentatív HÖK felmérésre???

willdataa 2013.03.19. 13:55:55

@komplikato:

A felmérést nem a HÖK készítette, hanem ballib szociológusok.

Silent Bob 2013.03.19. 14:00:23

@Foxtrotty: Megteszik, ami tőlük telik. Nem mindenki gyújtogathat. :)

komplikato 2013.03.19. 14:12:31

@willdataa: Nekem ez a töltelék szó, hogy "ballib" nem jelent semmit, így semmilyen meggyőző ereje sincs. Én nem ismerek egyetlen diplomást se aki Jobbik szimpatizáns lenne, aki ilyen embert ismerek meg egyik sem iskolázott. Ez meg az én nem reprezentatív meglátásom.

@s: Szívlapáttal tarkón vágtam volna, amikor behányt a tévében a mocsok. Összes felmenője komcsi, ő is az, le sem tagadhatja és neki van pont nagy pofája. Pedig régi mondás szerint nem menjen a napra akinek vaj van a füle mögött. De annyira egyszerű szerencsétlen mint egy beton kocka ...

willdataa 2013.03.19. 14:16:07

@komplikato:

Meglátásod nem reprezentatív.

kvadrillio 2013.03.19. 14:16:36

Hun a Vonalevél az izráááeli nagykövetnek ???Sehunnsehhh látom ?????????

koborvadász 2013.03.19. 14:32:04

@félázsiai 2llkedő: VHS-re!

Gondolkodj el a magyar történelmen!
Majd rájössz!

koborvadász 2013.03.19. 14:48:33

@félázsiai 2llkedő:
Akár!
Megkoronáznám Dózsa György mintájára ov-t

A rendszerváltás olyan volt mint az amcsi iskola buszon a feketék és fehérek vitáját megoldó pedagógus hozzáállása!
Mindenki szálljon le! Nincs fekete, fehér.
Mindenki kék! Most vissza szállhattok.
Előbb a világoskékek majd a sötétkékek!

Amúgy mindegy hogy nevezed a szart! Az akkor is az marad!

2llkedő 2013.03.19. 14:51:27

@koborvadász: "Megkoronáznám Dózsa György mintájára ov-t"

Ez teccik!

regress 2013.03.19. 15:02:18

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !: mit szívtál ebédre,hogy megvilágosodtál?vigyázz, nem lesz prémium

Don Quixote de la Ferko 2013.03.19. 15:46:13

@ezu:

Nyugdíj - átlagbér

Kár hülyét csinálni magadból, ha még a szavakat sem érted.

@órarugógerincű felpattanó:

Áááá, szóval a muterod volt az, akin az egész céggel együtt végigment. Mit sírsz, anyád ezek szerint jól élt az előző rendszerben, fizetett neki mindenki.

Melchi Zadok 2013.03.19. 20:24:09

@willdataa: hát persze. nota bene, nem attól lesz valaki értelmiségi, mert van diplomája, vagy ki tudja milyen egzisztenciája.
másfelől ezek az egzisztenciával rendelkező jobbikosok is csak szorongó, saját magukkal diszharmóniában elő emberek. egy kiegyensúlyozott, mentálisan egészséges ember egyszerűen nem tud mit kezdeni a jobbikkal. mi a jobbik üzenete 2013-ban Magyarországon a mocskosbuzizsidókommunistatrianoncigányozáson kívül? mivel szólítja meg a jobbik a magyarokat? mit kínál a jobbik Magyarországnak ellenségképen kívül?
a nagy büdös semmit...

és pontosan ezért nem lehet jobbikos egy egészséges lelkű ember sem, lehet akár száz diplomája is.