HTML

Tüntetők apukája

Friss topikok

Miért kommunistáznak az egykori kommunisták?

2013.03.18. 10:13 kondor

A FIDESZ székház előtti tüntetés egyik jellemző mozzanata az volt, amikor a néhány, az előző rendszerben még aktív elszánt idős bácsi és néni ordítva kommunistázta a huszonéves, már a rendszerváltás után született fiatalokat. tunt.jpg

Mai politikai közéletünk egyik legjellemzőbb jelenségével találkozhattunk itt. A jelenségre - tőle nem szokatlan módon - ráerősít a kormánypárt vezető politikusa, a tiszteletre méltó tisztséget betöltő Kövér László pártelnök, aki azt mondta, egykori önmaga a ma tüntetők "baloldali apukája ellen követelt demokráciát". 

Kicsit mókásan, de mindenképpen komolytalanul hat az egykori kommunista párttag Kövér László szájából.ez a kijelentés. Eltekintve attól az aprócska problémától, hogy vajon honnan ismeri a Parlament elnöke a tüntető fiatalok családi hátterét, komolytalan azért is, mert oly mértékben primitív, hogy egyszerű mezei politikushoz is méltatlan lenne. De Kövér úr - bár néha mintha elfelejtené - az egyik legmagasabb magyar közjogi tisztséget tölti be. Talán illene ennek megfelelően megnyilatkoznia. 

Kövér László tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Kövér László a párt egyik intézményében dolgozva szolgálta a Kádár-rendszert.

Kövér László ma annak a pártnak a vezetője, ami működésében egyre inkább a kádári diktatúrát idézi. Populista szólamok, elvtársi és baráti umbuldák közepette sikerpropagandával tömni a nép száját, a nehézségeket elhallgatva a kudarcot is sikerként kommunikálni. (Mint az elmúlt napok katasztrofális kormányzati tehetetlenségét.) Mi, akik elég öregek vagyunk hozzá, eléggé megismertük ennek a politikának a működést. Aki nem a hatalom támogatója, az a nemzetközi imperializmus (liberális multiösszeesküvés) bérence. 

Aki tüntet, tiltakozik, azt néhány bevált klisével átfestve az ellenség bérenceként beállítani. Kövér úr is alaposan megtanulta ezt a politikai leckét. 

A Fidesz két évtized alatt jutott el a politikai paletta egyik széléről a másikra. közben nevének minden elemét elvesztette - nem fiatal, nem demokrata, bár még eléggé szövetség. Csak az egyre homályosabb, hogy kik és miért szövetkeznek e pártban azokkal, akik egykor a másik oldalon voltak. Meg a köztörvényes bűnözőkkel.bun.jpg

http://www.origo.hu/itthon/20130318-egy-gazdasagi-buncselekmenyekert-elitelt-ferfi-cege-takarit-az-adohatosagnal.html

Azokkal, akik egykori párttagkönyvüket elégették, vagy csak Biblia alá rejtették (kereszténydemokraták), ma huszonéves fiatalok néznek szembe. Olyanok, akik már nem egy ködös múlt romjain merengenek, hanem jövőt szeretnének építeni. A saját jövőjüket, és olyan jövőt, amilyet ők álmodnak. És az egykori Fiatal Demokraták ezt a jövőt szeretnék elvenni tőlük. Kövér László ezt nem érti, és már soha nem is fogja megérteni. Az ő elméjébe már nem férnek további színek, ő csak vörösben és narancsban tud gondolkodni. És az ő jövője a múlt. Ideje lenne továbbhaladni.

199 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://tuntetokapukaja.blog.hu/api/trackback/id/tr235140787

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.19. 10:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Két apa válasza Kövér Lászlónak 2013.03.19. 01:22:52

A Fidesz egyharmadával csökkentette a felsőoktatásra adott pénzeket. Nem csoda, hogy a fiatalok tiltakoznak. Kövér László láthatóan nehezen viseli, hogy nem tudja őket egyszerűen lekommunistázni, ezért a szüleiket kezdte komcsizni tegnap a köztévében. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csabakirályfi 2013.03.18. 11:59:01

"Kövér László emlékeztetett: abban az időben sokuknak jogosan kellett félniük a rendőrségtől,..."

Csak nem kellett Kövérnek, a Bibó kollégium nevelőtanárának félnie attól a rendőrségtől, amit a kollégium igazgatójának az apósa, Horváth belügyminiszter elvtárs felügyelt?!

És van a képén bőr ilyenre: "“Itt aki nem akarja föladni hitbéli meggyőződését,..." A kiszes-mszmpés felcsap liberálisnak, aztán mikor az nem fial, konzervatív kereszténynek és közben hitbéli meggyőződésről szónokol. És 1-2 millióan vevők erre.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.03.18. 21:58:13

Kövér és a többi narancs csicska a miniducséval együtt is csak egy hányadék, mosogatják magukat és maszálnak, hogy ne rájuk figyeljenek.
Ezek komcsizzák a gyerekeket és szüleiket?
Szégyen!
Echte szép komcsi családból szalajtva mindegyik, az útjukat a Párt egyengette - utána meg a szolgálatok építették fel?
Gondolom a lusztrációs törvény nem véletlenül nem kerül megoldásra!
2/3-al?
Holnap lehetne, HA AKARNÁK!

Cui prodest?

ügyfélszolgálatos 2013.03.19. 00:28:22

Hagyjátok beszélni, többet árt a fidesznek ez a tulok Kövér, mint bárki más.

Fullánkos Algol 2013.03.19. 00:34:42

Ez azért van mert a Kövér volt a Tisza István, az Orbán a Kun Béla, a Pintér a Garbai Sándor, a Szájer az Ágoston Péter, a Gyurcsány meg a Klebelsberg (előtte meg a Metternich).
Szóval a Fidesz a Tanácsköztársaság elitjének a koalíciója a hagyományos magyar uralkodó osztállyal, a nagy komcsizás meg a saját lelkiismeretük mocskának másra kenése.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 00:38:09

Fidesz = politikai szélkakas, teli olyan komcsi gazemberekkel, akik valahogy elfelejtették a saját múltjukat, miközben másokat hasonló múlt miatt basztatnak. Undorító söpredék.

Csezmiczei Vitéz János 2013.03.19. 01:26:08

Kövér László szerint a tüntető fiatalok apja valószínűleg "vezető kommunista volt".
Két apa válaszolt.
"KISZ tag nem lettem soha... Akkoriban te KISZ-titkár voltál, majd az MSZMP Központi Bizottsága Ifjúságkutató Intézetének munkatársaként írtad rólunk a hangulatjelentéseket... Szóval miről beszélsz, te debil karrierpatkány?"

egyenlito.blog.hu/2013/03/18/ket_apa_valasza_kover_laszlonak

mim 2013.03.19. 02:10:29

A Fidesz nem csak tele van kommunistákkal, de kommunista is maga a párt.
A mai napig egy hívőjük sem tudott a következő felkérésnek eleget tenni:
"Sorolj fel legalább 2 - lehetőleg több - jobb oldali lépését a jelenlegi kormánypártnak az SZJA módosításon kívül és ami nem nevezhető szimplán nemzetinek - ugyanis a nemzeti nem egyenlő a jobb oldallal"

A pártjuk gyakorlatilag hazugságra épül.

sanyix 2013.03.19. 02:49:55

olyan ez a komcsizás, mint a nácizás. Kell mindig egy képzelt ellenség :)

Napsugaras_szép_jónapot! 2013.03.19. 03:19:59

A fidesz is a cionisták bábja, mint a többi szar.
Kivéve a Jobbikot.

esefe 2013.03.19. 04:06:52

Nem attól lesz valaki bolsi, hogy mikor született. Ezt még a legostobábbak is beláthatják.

esefe 2013.03.19. 05:22:38

@Csezmiczei Vitéz János: Oszt vagy úgy volt, vagy hazudik az apuka. Messziről jött ember......

esefe 2013.03.19. 05:25:59

@fidesz = népirtó csőcselék: Aki viszont ma is azt gondolja, hogy a bolsik jót tesznek és jót akarnak (nem baj, hogy miattauk maradtunk le a világtól keresetben is, végletesen az uralmuk alatt), mint negyven éve, az nem söpredék. Ki nem olyan, hogy ugynazt gondolja mint harminc éve? Talán aki tanul és fejlődik?:))

2llkedő 2013.03.19. 05:47:13

"ő csak vörösben és narancsban tud gondolkodni."

A narancs az vörösből és sárgából keverhető ki. A vörös a kommunisták színe, a sárga pedig az írígység színe. Következésképp a narancs az irígy kommunisták színe.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.03.19. 05:50:21

Egy ország soha nem azonos a vezetésével. AZ elmúlt száz évben volt már egy pár garnitúra. Azt a történelmi tényt, hogy melyiket miért kaptuk és mit tett a lakossággal azt lehet súlyozgatni. De nagyapám mondása szerint politikusnak, papnak , pénzembernek hinni bárgyú dolog, mind a saját hasznát nézi és a zsebét tömi.

webnazi 2013.03.19. 06:34:26

Még ezek a Kövér-féle fidesz-komcsik is sokkal jobbak, mintha visszajönne az a bolond-hazug gyurcsányi vagy a mindig pislogó kis libatolvaj bajnai! Soha többé azt a bagázst!
Inkább halál reájuk, hogy ne jöhessenek vissza, még ha nagyon akarnának se. Veszen a Milla, az Együtt2014 és a többi hazaáruló bohóc!
TGM pedig szépen visszamehet Romániába, ha itt annyira "nem teccik neki a renccer"!

regress 2013.03.19. 06:41:31

@esefe: ne beszélj mellé oxigénhiányos,most nem a fajtáddal beszélgetsz.a lényegről mi a véleményed?kövvér,orbán,és még sorolhatnám,mind tetves kommunista volt.ha most történne egy nagy fordulat a hatalom megtartása érdekében,kövér habzó szájjal ugatna a polgári-keresztény-konzervatívokra.nincs hányingered?

jog-ász 2013.03.19. 06:42:07

a droidok a beprogramozott szövegeket nyomatják, agyatlanul..ezért kommunistázik mindenki aki vagy akinek a felmenője komcsi volt..gondolom magukat is mentegetik, ugye azt(vagy annak hiányát)emlegetjük a legtöbbször ami nincs(vagy ami van):)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.03.19. 06:44:27

@regress: vegyél levegőt...mert megüt a guta

a véleményem én pl. már megírtam..

hulyekkimeljenek.blog.hu/2013/03/10/voros_terror_szoval_kik_is_azok_a_komcsik

a jobbik meg egy tévedés, persze vona jól ellesz a vagy 20 évig a parlamentben míg itt a híveik toporzékolnak

Mr. Mojo 2013.03.19. 07:02:32

Akkor elmagyarázom, te fogyatékos fasz, aki úgy gondoltad, hogy a blogírás valamiért jó lesz : Azért kommunistázták a kis fasszopókat, mert az MSZP szekerét tolják. Mert már jó ideje a bajnai féle patkánylázadás élősködői közt vannak ezek a kis patkányok. He nem érted, hülye vagy, ha érted, akkor egy aljas szar.

2llkedő 2013.03.19. 07:07:38

@Mr. Mojo: Kitört belőled a kultúra?

én már a fény gyermeke vagyok 2013.03.19. 07:08:55

Kommunistáznak a kommunisták,

mert a falusi ostobák pont elhiszik.

Na, ezért.

" Minden réteg aktívabb lett, de az eddig különösen nagy ellenérzéseket mutató alacsonyabb státuszú rétegek látványosan. E folyamat kedvezményezettje főképpen a Fidesz, a kormánypártnak ugyanis egy hónap alatt 6 százaléknyi, körülbelül félmillió új szavazót sikerült magához vonzania – állapította meg az Ipsos, amely szerint az érkezők főképpen 30 évesnél fiatalabbak és 50 évesnél idősebbek, legfeljebb alapfokú végzettségűek, kisvárosokban és falvakban lakók, az átlagosnál szerényebb jövedelmi viszonyok között élők. "

Hát, 500 000 darab falusi ostoba szavazatáért.

Amit meg is kaptak.

Aki itt ír és olvas, az nem hinném, hogy köztük van. Úgyhogy hiába is vitázunk a Fidesz propagandáján.

A Fidesz népe nem netezik, csak rádiózik és nézi az országos hiradót ingyé.

És szerintük mindenki zsidó meg komcsi a falun túl.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.03.19. 07:17:19

@én már a fény gyermeke vagyok: észrevehetnétek, hogy ezzel az elitista köcsög vidékizős dumával soha, de soha nem fogtok a körúton TÚL simpatizánsokat találni.
de nem is baj.

2llkedő 2013.03.19. 07:19:13

@FILTOL:

""""""Kikhez kell a propagandának szólnia?

A művelt intelligenciához, vagy a kevésbé képzett tömegekhez?
Mindig csak a tömegek felé kell irányulnia!

A propaganda feladata nem az egyesek tudományos kiképzése, hanem a tömegnek bizonyos tényekre, eseményekre, szükségszerűségekre stb. való figyelmessé tétele úgy, hogy azok jelentősége a tömeg érdeklődésének középpontjába kerüljön.
Minden propagandának népszerűnek kell lennie és szellemi színvonalát a felvilágosítandók legkevésbé képzett rétegének befogadóképességéhez kell szabni.
Minél nagyobb az a tömeg, amelyre hatást kell gyakorolni, annál kevésbé legyen magas a propaganda szellemi színvonala. Ha tehát a propaganda a háborúban való kitartás fokozását célozza, és éppen ezért az egész népre irányul, a túlságosan magas szellemi előfeltételek kerülésére a legnagyobb gondot kell fordítani.
Minél kisebb a tudományos tehertétel és minél inkább a tömeg érzelméhez szól a propaganda, annál átütőbb az eredmény. Ez a propaganda helyességének és helytelenségének legkitűnőbb fokmérője, és semmi szín alatt sem egynéhány tudósnak vagy esztétikai ifjoncnak a kielégítése.
A tömeg befogadóképessége nagyon korlátolt, értelme kicsiny és éppen ezért nagyon feledékeny. Ezekből a tényekből kifolyólag tehát minden hathatós propaganda csak néhány pontra kell, hogy szorítkozzék. Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit akarunk. Mihelyt az ember ezt az alaptételt feláldozza és sokoldalú akar lenni, akkor a hatás elaprózódik, mert a tömeg a nyújtott anyagot sem megérteni, sem megemészteni nem tudja. Ezáltal azonban az eredmény is tovább gyengül mígnem végleg elmarad."""""""

CsaKaDuma 2013.03.19. 07:19:18

@FILTOL: "1989-re újra át kellett öltözniük, megcsinálták az MSZP-t" - kac kac kac. Mert a többi gittegylet az az éterből pukkant elő mi, mint a muslincák? :D Minden mai párt jogelődje az MSZMP, de mind közül a legkomcsibb ma már egyértelműen a Fidesz.

regress 2013.03.19. 07:25:04

@FILTOL: véleményed?nektek nincs önálló gondolatotok,azt ismétlitek amit kiadtak a központból.miért tesztek úgy mintha nem értenétek a kérdést?

Reterro 2013.03.19. 07:26:04

Ez egy igazi kommunista

mediagerilla.com/fico-magyar-kartyaja/

és már magyar barátjai is vannak

2llkedő 2013.03.19. 07:27:18

@regress: """""Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit akarunk.""""""

Csak azt felejtik el, hogy ha már a csapból is az folyik, akkor már unalmassá válik.

2013.03.19. 07:27:34

@Napsugaras_szép_jónapot!:

"A fidesz is a cionisták bábja, mint a többi szar.
Kivéve a Jobbikot. "

Adok egy kis esélyt annak hogy ezt ironizálás céljából írtad. Amennyiben nem... a Jobbik megalakulásakor is ingatag lábakon állt, tekintve hogy ezer szállal kötődött a MIÉPhez, Kovács Dávid révén. A MIÉP azzal a céllal jött létre hogy ne adjon teret hiteles radikális pártok népszerűségszerzésének, magyarán egy komcsi bérenc párt volt. Majd a Jobbik vette át a stafétát amikor Csurka egyre vállalhatatlanabb módon köpdösött a padlóra. A Jobbikban akkor indultak meg a még károsabb változások amikor a három alapító Kovács Dávid, Nagy Ervin és Fári Márton egyszerre kilépett (!) a pártból, mivel ellenezték a gárda megalapítását és a párt kommunikációjában a szalonképtelenség felé vett irányt. Zázrivecz aka Vona Gábor sikeres puccsa után akadálymentesen megalakult a gárda és a párt az mszp és a fidesz szekértolójává vált, mint provokátor feladatokat ellátó mellékszervezet és álproblémagerjesztő.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.03.19. 07:34:26

@FILTOL:
A Fidesz népe nem netezik, csak rádiózik és nézi az országos hiradót ingyé.

És ja.
Olyan elitista vagyok, hogy még írni is tudok.

Borulj le előttem, jobbágy.

esefe 2013.03.19. 07:35:03

@regress: És ki nem szarja le Orbánt, metg atöbbit? Cs@én már a fény gyermeke vagyok: ak az idióta vöröskönyves dumáktól fordul ki a belem. A magadafajtáktól, a szar emberektől.

esefe 2013.03.19. 07:35:49

@én már a fény gyermeke vagyok: Okos. A falusi ember pont tudja ki volt a faluban bolsi. Annak nem tudsz vetíteni.

esefe 2013.03.19. 07:38:41

@regress: És ezt éppen te, a pártpropagandisták mintapéldánya? Talán, ha az utódpárti bolikat is éppen úgy szídnád mint azokat akik már nem azok..

De annyi eszed nincs.

Meg nem is kapnál olyan utasítást, hogy a maisterházit gyalázd.:))

kompolthyaladár 2013.03.19. 07:40:39

A Fidesz budapesti szavazóbázisát 25 éve folyamatosan az I., II. és XII. kerület adta. Mindenki tudja, hogy a hetvenes, nyolcvanas években milyen kiválasztás alapján lehetett ezekbe az abszolút zárt "lakóközösségekbe" bekerülni...és most a Svábhegy tetején tengődő barátoktól, ismerősöktől folyamatosan azt hallom, hogy ők mekkora áldozatai a kommunista diktatúrának ...

esefe 2013.03.19. 07:41:37

@regress: Ja, te azt jobban tudod mint én. Ha te annyisor szavaztál volna a boliskra, mint én a fideszre, most tisztán állnál itt.

esefe 2013.03.19. 07:42:17

@kompolthyaladár: A gyurcsányi is rájuk szavaz?:))

regress 2013.03.19. 07:42:55

@esefe: figyelj te agyhalott.5-éve újra kimentem külföldre,mert itthon szar volt.bíztam benne,hogy jobb lesz,és 3-éve még szarabb.a fajtád miatt

2013.03.19. 07:45:37

@én már a fény gyermeke vagyok: FILTOLnak igaza van abban hogy a városban, leginkább a BP-n élőket állítod szembe a vidéki, falusi emberekkel, ami merő ostobaság. Mint ahogy az is ostobaság hogy a vélt másik oldalon állót köpdösöd. A magadfajták gyűlölködése mérgezi leginkább ennek az országnak a levegőjét. Az oldalakban gondolkodás.

esefe 2013.03.19. 07:48:02

@regress: A fajtám a legutóbbi harminc évből, húszat külföldön élt. Nem lehet, hogy miattatok vöröskönyvesek miatt olyan szar most az országnak? Mert 1938-ban még többet kerestünk, mint az olaszok, spanyolok, görögök, írek stb. A rendszerváltáskor meg azok kerestek négyszer többet. Csak nem, azért mert elbasztátok azt is, gazemberek?

én már a fény gyermeke vagyok 2013.03.19. 07:56:23

@dr kotász:

Oldalakban gondolkodás? Magadfajták?

" Minden réteg aktívabb lett, de az eddig különösen nagy ellenérzéseket mutató alacsonyabb státuszú rétegek látványosan. E folyamat kedvezményezettje főképpen a Fidesz, a kormánypártnak ugyanis egy hónap alatt 6 százaléknyi, körülbelül félmillió új szavazót sikerült magához vonzania – állapította meg az Ipsos, amely szerint az érkezők főképpen 30 évesnél fiatalabbak és 50 évesnél idősebbek, legfeljebb alapfokú végzettségűek, kisvárosokban és falvakban lakók, az átlagosnál szerényebb jövedelmi viszonyok között élők. "

Ezt a Szonda Ipsos mérte, és a Fidesz büszkélkedik vele, hogy sikerült 500 000 darab falusi tanulatlan gyerektelent megnyerni

azzal, hogy a diákokat támadták a focidrukkerek nevében.

Ez az oldalakban gondolkodás ?

A sutyerákok állították ott falun, hogy most fideszre szavaznak má.

500 000 darab 8 általános, vagy annyise falusi és kisvárosi.

A 30-50-ig korosztály nincs benne, mert azoknak van tanuló gyerekük.

A tanulásra képtelen suttyó kocsmatöltelékek.

A mérést nem hiszed, vagy nem tudod követni, hogy mit mutat ?

Na, mindegy.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.03.19. 07:58:47

@ügyfélszolgálatos: Sajnos ezt csak azok látják így, akik eddig is tisztában voltak a történelemmel. Van egy réteg, amelynek tegnap azt mondták fekete, s ma azt, hogy fehér és szemrebbenés nélkül elhiszi. Nos ezen birkák miatt szív az ország.

vladimir964 2013.03.19. 08:00:55

Horn Gyula mondjon le!

2013.03.19. 08:01:55

@én már a fény gyermeke vagyok: Nem az adatokkal van csupán probléma, bár a közlés ott is necces. Ahogy előadod azzal több millió falun vagy kisvárosban élő embert sértenél meg. Persze lehetne azt mondani hogy akinek nem inge... De nem, elsősorban nem falusi bunkózunk.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.03.19. 08:04:04

@dr kotász:

Ti nem falusi bunkóztok. Ti zsidózzátok és komcsizzátok a diákokat.

Így van. Ráadásul közpénzből nyomjátok a tévékben és a rádiókban.

Silent Bob 2013.03.19. 08:07:18

@esefe: "Csak nem, azért mert elbasztátok azt is, gazemberek? "
Szerintem érdeklődj a kövér lacinál, ő és acsaládja elég közel volt a tűzhöz.

esefe 2013.03.19. 08:07:54

@én már a fény gyermeke vagyok: Mert őket szívatta meg legjobban a bolsi uralom és azt látják, most valaki segít rajtuk is, ahogy a bolsik soha. Ez van. Nem kell senkit szívatni és nem lesznek ádáz ellenségeid! Ilyenek ezek az új jelenségek, mikor még az iskolázatlanok is rájönnek, ki is az aki nem csak dumál a jólétükről, hanem valamit tesz is érte. Kétségtelen, hogy a fidesz a vidéket (én ezzel messze nem értek egyet, nem az a kitörési pont) és most a kiskeresetűeket támogatja leginkább a rezsicsökkentéssel.

Emellett a maszopnak csak a városi hatvanon felüliek lesznek lassan a szavazói, amíg végleg ki nem halnak. Iskolai végzettség tekintetében ők sem állnak valami jól. Váltani kéne, mert így soha többé nem lesznek kormányon!

esefe 2013.03.19. 08:09:25

@Silent Bob: Ki nem szarja le a Kövér Lacát? Ő vezette az országot a háborútól 1989-ig? Én inkább a vöröskönyveseknél érdeklődöm, ha megengeded. Ha nem akkor is.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.03.19. 08:10:30

@dr kotász:

Azért az durva, hogy a fidesz sósavas meg torokelvágós, meg gyilkos drukkerekkel, meg komcsizó származáskutató Kövérrel nyomul,

és én meg a felmérés adataiból se vehetem észre, hogy kit nyert meg a közpénzből fizetett propagandájával.

Észreveszem, hogy a fidesz-tábor falusi romkocsmás, oszt jónapot.

Orbán is észrevette, hogy a városiak romkocsmások.

Neki is szóltál, hogy ne itélkezzen, mert bunkóság?

Bekerültél ezzel a hiradóba, ahol csinálta?

én már a fény gyermeke vagyok 2013.03.19. 08:18:17

@esefe:

Úgy látszik, a városiak nem kaptak rezsicsökkentést.
És a vidékiek sem 30-50 éves korig.

Ugyanis ezek nem lettek hirtelen fidesz-szavazók.

Nagyon sántít az okoskodásod.

Ez a felmérés nem a rezsicsökkentés eredményét mutatja, mert akkor a városiak, a tanultak és a családos korosztályok is beájultak volna a fidesztől.

Ez a felmérés a diákellenes ostobák megjelenése a szavazók között.

A falusi családosok nem voltak elájulva attól, hogy a gyerekeik ne tanuljanak tovább.
A 8 általános fölöttiek sem rohantak a fidesz kebelére.
És a városi szlöm se.

Pedig ezek mind örülhetnének a rezsicsökkentésnek.

Úgyhogy nem arra dobtak hátast, hanem a diákok savazására.

Na, ennyiszer tudtam elmagyarázni, aki ezt sem érti, az nem akarja.

Silent Bob 2013.03.19. 08:18:23

@esefe: Ott érdeklődsz ahol akarsz, de a Dagadt (meg az egész családja) volt komcsi főfasz, ellentétben a tüntető 20 éves gyerekekkel.

irógép 2013.03.19. 08:20:01

Én azt látom, hogy megszavazták már háromszor az mszmp utódpártot, volt pufajkás és ügynök miniszterelnök, azt valahogy itt még is a fideszt kommunistázzák, pont azok aki visszaszavazták a komcsiutód pártot. Nagyon szánalmas ez az egész!!
Abba kéne már ezt az egészet hagyni!!
Nyilván ezeknek a gyerekeknek sincs semmi közük a kommunistákhoz már, egyszerűen balliberális értékek szerint gondolkodnak, ami vagy jött neki valahogy, vagy otthonról hozták.
Itt senki nem képes elfogadni senkit. Nem győzzük kommunistázni vagy nácizni vagy zsidózni egymást!
Végtelenül sötét dolog ez, és semmi köze a valódi dolgokhoz.
A fidesz is hibás persze, mert valóban a soraikban engedtek rég i kádereket, és nem nyitják meg az aktákat! Itt minden össze van fonódva, ezért kár egymásra mutogatni!
De az ellenzék is hülye, mert bár magukat erkölcsileg magukat a kormány felé helyezik , még is pont olyan hecckampányt csinálnak, amint anno a fidesz is!
Teljesen értelmetlen egymást lenézni, mert egyik oldal sem jobb mint a másik semmiben sem!

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.19. 08:24:16

Az írás szerzője nem járt az ELTE TÁTK-ra, nem szívta demokratára magát, van munkahelye és ki van akadva a Fidesz székházba betörő anarchistákon:

kerdem.blog.hu/2013/03/08/index_hazugsag_a_neved

Továbbá utálja, hogy huszonévesen nyugdíjasnak hazudja az Index, és, jót röhögött a jogellenesen tüntetőkön, ami miatt nagyon szerettek volna rendőri fellépés mártírjai lenni, de nem sikerült :)

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.03.19. 08:24:16

Az írás szerzője nem járt az ELTE TÁTK-ra, nem szívta demokratára magát, van munkahelye és ki van akadva a Fidesz székházba betörő anarchistákon:

kerdem.blog.hu/2013/03/08/index_hazugsag_a_neved

Továbbá utálja, hogy huszonévesen nyugdíjasnak hazudja az Index, és, jót röhögött a jogellenesen tüntetőkön, ami miatt nagyon szerettek volna rendőri fellépés mártírjai lenni, de nem sikerült :)

esefe 2013.03.19. 08:26:36

@Silent Bob: Hol is voltak főemberek? Tudom hogy párttagok voltak, de, hogy akár megyei vezetők is lettek volna, arról nem tudok. De nem is érdekel. A fia mit is tehet arról?

Arról te mit tudsz, hogy bolsi e a gyerek, vagy sem? Szerintem semmit. Csak dumálsz.

Viszont azt tapasztalom a környezetmben, hogy kizárólag azok védik most a maszoposokat, akik régebben vöröskönyvesek voltak, illetve azok leszarmazottai, bár oylat kevesebbet ismerek. Azok se mind védik, de akik védik, azok mind vöröskönyvesek voltak. Nyolcszázezer ember nem múlik el nyomtalanul.

esefe 2013.03.19. 08:32:30

@én már a fény gyermeke vagyok: Aki a legszegényebb, az érzi meg legjobban a rezsicsökkentést. Nekem mindegy, de azért örülök. Minden pénz jó ami nálam marad. Másnak ez viszont akár létkérdés is lehet, vagy annyira komoly kérdés, hogy emiatt már a fideszre is szavaz.

Ha nehezen gondolkodsz, ne reklámozd!

Mellesleg a maszop, dk és az együtt is többször elmondta, hogy a fizetős okatást el tudja képzelni, mint fő csapást. Ezzel is tanulóellenes ostobák mi?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.03.19. 08:34:01

talán azért mert ezek a libbant kisgyerekek az msz(m)p szekerét tolják, ahogy az ilyen index címlapos bérblogok is

Silent Bob 2013.03.19. 08:36:13

@esefe: "„A házelnök szájából különösen elegánsan hangzik a komcsizás. Kövér László nagybátyja, Kövér József egy 2002-es interjúban a 168 órának elmondta, családjukban a baloldali szellemiség dominál, Kövér László nagyapja Szocialista Hazáért Érdemrendet is kapott. A fideszes politikus nagybátyja azt azonban cáfolta, hogy ennek a ténynek szerepe lett volna Kövér László egyetemi felvételében. - mondta a nagybátyja, a pápai MSZP akkori alelnöke. Kövér édesapja, Kövér László két lánytestvére, és ő maga is is párttagok voltak. "

Semmi extra. :) Csak azért hoztam fel, mert ha esetleg elolvastad a postot is, akkot tudod, hogy arról szól, hogy a Dagadt a szüleik állítólags komcsisága mi att basztatja a gyerekeket.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.03.19. 08:39:18

@esefe: Városon sokkal magasabb a rezsi, és egy városi munkanélküli se kap többet, mint a falusi.

Úgyhogy ha rezsi-kérdés lenne, a városi szegények nyomták volna meg a ceruzát a fideszre.

És a családosoknak is nagyobb a rezsijük, mint az egyedülállóknak,
és a családos falusi mégsincs beájulva.
A 30-50 éveseknél van tanuló gyerek.

Nem lett fideszes, mert szar ügy azt hallania, hogy milliókat kell fizetni a gyerek tanulásáért.

Ezt nem kompenzálja párszáz-párezer forint.

esefe 2013.03.19. 08:41:59

@Silent Bob: Ember! Szoc hazáért kitüntett volt az én első csoportvezetőm az első munkehylemen. Nagyon befolyásolhatta ő a nagypolitikát, mert 45 előtti párttag volt. Hány éves vagy te?

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2013.03.19. 08:43:17

ugyanazért kommunistáznak amiért a komcsikat támogató fideszesek magyarnak tartják magukat. mert hülyék

esefe 2013.03.19. 08:48:14

@én már a fény gyermeke vagyok: A munkanélküli nem kap többet, de munkát sokkal könnyebben talál.

A családoknál meg most több marad, ha nem tudnád. Ha a fidesz ellenzéke méginkább fizetős felsőoktatást akar, miért is ez lenne ami miatt nem szavaznak a fideszre? Tudod nekem mennyibe került a gyerek tanítattása? A jövőbe befektetés volt és nem Magyarországon. Emiatt akár a fideszre is szavazhanék.

De egyébként is, úgy teszel, mintha csak a falusi szegények szavaznának a fideszre. Hát csak szólok, Budapesten is ők nyertek, egy kerület kivételével mindehol.

El vagy te tévedve, a következtetéseiddel. De ezt menti fiatal korod.

esefe 2013.03.19. 08:49:39

@pirosfeherzoldezamagyarfold: Én magyar vagyok, bár nem vagyok fideszes. Miért hülye az aki magyar és annak is tartja magát? Te mi vagy?

Don Quixote de la Ferko 2013.03.19. 08:52:25

@jog-ász:

Jogos.

Nincs szebb annál, amikor a nejem rokonsága ezerrel komcsizik, hogy milyen szar volt akkoriban az életük, és milyen jó most orbán alatt.
Fuvarosok. A "zelmútnyócév" alatt megszokott 2-3 hetenkénti wellness fürdő most lecsökkent 6 hetes időtartamokra. Munkájuk már alig van, de azért orbán a fényezendő isten, hiszen "értük" dolgozik.
A legszebb az, hogy az átkosban "kötősök" voltak, a rendszerváltás után talán az első tízben voltak, akik merciért indultak németbe, oszt ők szidják legjobban azt a rendszert, amiben a párttitkár apám egész életében nem lopott annyit, amit ezek havonta kisíbolnak a számlatrükkjeikkel az államból.
Egyik legszebb élményem, amikor az egyik autópályaépítésről lopott gázolajat fejtették éppen a kerti tartályba, és apu mellette beszélgetett a kertészével, habzó szájjal szidva Gyurcsányt, hogy a mocskosok mennyit loptak az autópályákon, az akkor éppen 2 éves újabb merdzsó horgán kéne őket vonszolni. Mivel rokon, nem akartam megsérteni azzal, hogy visítva fetrengek a röhögéstől, inkább otthagytam őket a nagy "komcsi nyomorban", és hazamentem ahol kiröhöghettem magam.

Ezek orbán hívei.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 08:54:49

A "kommunista" szó olyan, mint a "náci", gyakran szitokszóként használják, politikai tartalom nélkül.

Egyébként pedig hiba összekeverni a párttagságot a kommunistasággal. Az MSZMP tagjainak 5-10 %-a lehetett valóban kommunista. Ne felejtsük el: az MSZMP nem egy valódi párt volt, hanem állampárt, így a tagság nem jelentett ideológiai elkötelezettséget.

Silent Bob 2013.03.19. 08:58:02

@esefe: nyilvan az mszp elnok nagybacsi is ok, meg Laci miszot alelnoksege Gyurcsannyal meg minden.
Nincs ezzel semmi baj, komcsik vagytok, ez van, csak vicces. :)

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2013.03.19. 08:59:53

@esefe: tudsz te olvasni? a fideszes kommunistára szavaz es magyarnak tartja magát.

esefe 2013.03.19. 09:01:13

@Don Quixote de la Ferko: Ezek, persze. Csak ezek. Én sok más fajtát is ismerek.

Bolsikat is. Ők meg nem értik meg, ha nem lett volna a Magyar Kommunista Párt és jogutódjai de legalább nem uralkodtak volna, akkor most a nyugdíja nem százezer lenne, hanem négyszezer mint az olaszoké(akiket '38-ban még előztünk keresetben) és nem tarhonyát zabálna a konyhában a sámlin űlve, hanem évente négyszer elutazna ahova jólesik és élne mint marci hevesen. De neki fontosabbak a szent elvek, mint a saját meg a gyerekei élete. Értelmes fajta.

esefe 2013.03.19. 09:02:16

@Silent Bob: Minek az elnöke? Nem kamuzz már, "elvtárs"!

esefe 2013.03.19. 09:03:32

@pirosfeherzoldezamagyarfold: Te kire szavazol? A vöröskönyvesekre? Te milyen vagy? Ne terelj, mond ki!

Don Quixote de la Ferko 2013.03.19. 09:05:04

@esefe:

Azért jó látni, hogy orbán hívei szerinted is a bolsik közül kerülnek ki.

Biztos az az olasz nyugdíj? Jól hangzik, de egy picit kotorj utána.

DezInf 2013.03.19. 09:10:41

@Mr. Mojo:

"
Mr. Mojo 2013.03.16 15:24:25
"Gyenge válasz" Anyádat osztályozzad, fasszopó, neked úgyis minden gyenge válasz lenne. Milyen gusztustalanul vérfertőző a fajtátok, itt szopjátok egymás faszát, büdös liberális patkányok. Szarok vagytok, és hiába hangoskodtok, attól még csak páran vagytok... Mondjuk egymás között szaporodtok..."

Szép beszédű büdös patkány! Menj oda,ahonnét előbújtál te szemétdombszármazék.
Irány,töltsd a csatornát,ne siránkozz:)))

Mad Mind 2013.03.19. 09:13:10

@webnazi:
Mé jobbak? Egy érvet mondj. Nem nokiás dobozok vannak, hanem közgépes teherautók. Ez jobb? Jobb, hogy beleröhögnek a pofádba miközben lopnak? Lásd a Zsiga fiút. Jobb, hogy pántlikával kötik körbe a szart, amit le akarnak nyomni a torkodon?

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2013.03.19. 09:14:30

@esefe: nem szavazok a vöröskönyvesekre, nem vagyok fideszes. te?

regress 2013.03.19. 09:15:33

@esefe: te terelsz birka,még most sem válaszoltál mi a véleményed a vöröskönyves bunkó kövérről.te mélymagyar,'38 hogy jön ide?

Fejesrob 2013.03.19. 09:19:10

Mert a kommunisták is tudták, hogy kommunistának lenni rossz dolog, de mivel különféle kiváltságokkal járt, sokuknak érdemes volt kommunistának lenni. Pontosan ugyanolyan érdekeltségi alapon működött mint a nácizmus, a különféle szinteken a kiskirályokkal.

Nem véletlenül forrtak össze velük a liberálisok, hasonló ideológia, hasonló, mások erőforrásaira apelláló embertípus.

dr kíváncsivagyok 2013.03.19. 09:20:26

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
" az MSZMP nem egy valódi párt volt, hanem állampárt, így a tagság nem jelentett ideológiai elkötelezettséget. "

Tudod, aki elkötelezett volt , az legalább korrekt módon hitt az eszméje igazában ...
De mit szólsz az ilyen "Kövér-félékhez" ? ( Ha elfogadjuk hogy nem volt meggyőződéses...) Ezek miben hittek ? A hatalomban ? A pénzben ?
Az én szememben ez az alja !

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.19. 09:22:30

mára a kommunista=mszp-s.

Nagyon nem jó, hogy így van, de ettől még tény.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2013.03.19. 09:25:11

@doggfather:

igy helyes képlet:

mára a kommunista=mszp-s.=fideszes

DezInf 2013.03.19. 09:25:26

@esefe:

Azért mert teleszartad a Kossuth teret, ne oszd itt az észt exmiépes köcsög :)
Nagy fideszfannak mutatod magad,aztán ha sarokba szorítanak vinnyogsz mint egy jobbikos.
Szarházi fizetett bértroll vagy. Régi mszmp tag vagy III/III.-as . Mesterien megy ez neked, netán szakmai ártalom? Megértelek,kell egy kis nyugdíjalapemelés, mint a régi cochazásoknak.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 09:26:25

Nevetséges vagy..
Hozol MSZMP tagokat, meg gimis KISZ titkárokat...

Miközben épp Gyurcsány volt az aki patkány módra besúgásokat készített a Pécsi dialógus csoportról, amiért hálából az MSZMP KB (pufajkás Horn, Lendvai cencornő, ...) leszólt az egyetemre a tanárainak:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Miközben Kövérről, Orbánról Lévai Anikóról készítették az MSZMP KB részére aazokat a jelentéseket amihez ma bárki hozzáférhet ?

MSZP-s kedvenckéid a legmocskosabb diktatúra fenntartásán ügyködtek, miközbe épp azokról készítgettek jelentéseket, akiket sározol majom.

dr kíváncsivagyok 2013.03.19. 09:27:08

@Fejesrob:
"Nem véletlenül forrtak össze velük a liberálisok, hasonló ideológia, hasonló, mások erőforrásaira apelláló embertípus."

A Fideszben van a legtöbb volt MSZMP és KISZ tag...
Több mint az összes többi pártban együtt !
Tehát a Fideszben van a legtöbb komcsi...mert ugye a szalonnából nem lesz kutya ,!

-JzK- 2013.03.19. 09:27:34

Bocsánat, az a volt párttag, aki a rendszerváltás után elvi okokból (tehát nem az opportunistákra gondoltam, azokat nem védem) jobboldali lett, az az ezzel a ténnyel megtért személynek tekinthető, aki ezzel lemosta esetleg múltbeli bűneit, hiszen már a nemzet érdekében politizál.

Aki pedig még ma is a vörös gyilkosok pártjának környékén van, az továbbra is a nemzet ellenségének tekintendő, hiszen magyarellenes eszméket (szocializmus, liberalizmus, szociáldemokrácia) támogat, nemzetellenes célokért dolgozik.

kitartas.mozgalom.org/publikaciok/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-%E2%80%93-nyugati-kultura-alkonya

Silent Bob 2013.03.19. 09:29:02

@esefe: Te csak játszod a hülyét, vagy tényleg az vagy? (Utóbbi esetben nem kéne politikai blogokon észt osztanod.)

"1988 novemberében a frissen alakult Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke lett (a másik MISZOT alelnök Gyurcsány Ferenc volt). A szervezetben nem választottak elnököt, a kollektív vezetést a választmány látta el."

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6v%C3%A9r_L%C3%A1szl%C3%B3

Silent Bob 2013.03.19. 09:30:43

@dr kíváncsivagyok: Pontosan. Inkább a meggyőződéses kiskomcsik, mint az ilyen karrierista köpönyegforgatók.

ezu 2013.03.19. 09:31:15

@Don Quixote de la Ferko: Az olasz átlagbér kétezer euró felett van. Kár védeni a védhetetlent!

ezu 2013.03.19. 09:32:11

@Silent Bob: Az valami komoly országos történéseket befolyásoló szervezet volt, vagy egy gittegylet?

ezu 2013.03.19. 09:32:51

@Silent Bob: Jobban szereted magad? Milyen meglepő.:))

ezu 2013.03.19. 09:33:36

@pirosfeherzoldezamagyarfold: Szánalmas kiskomcsi. Még a te szinteden is.

Silent Bob 2013.03.19. 09:34:31

@ezu: Nem kurvára mindegy? A Kövér gyerek folyamatosan ott legyeskedett a komcsik körül, ha nem lett volna rendszerváltás, sokra vitte volna.

Silent Bob 2013.03.19. 09:34:59

@ezu: Magamnál már csak anyádat szeretem jobban. Faszkalap.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.19. 09:39:28

@esefe: Ki pontosan a "bolsi"? Gondolom a bolsevik-ből származtatott tréfás gúnynév ez. Szóval ki a bolsi? Definiáljad aggyal!!!

Mad Mind 2013.03.19. 09:39:48

@esefe:
Tévedsz, a rezsicsökkentés nem jelent akkora csökkentést a szegénynél, mert eleve kevesebbet fogyaszt. Ha 50000 a rezsi, akkor az 5 ezer forintot jelent (elméletben), ami bár jó, de nem jelentős, viszont egy gazdagnak az 500 ezres rezsijéből visszaugró 50ezer az már eléggé jelentős.

órarugógerincű felpattanó 2013.03.19. 09:39:50

@Don Quixote de la Ferko: Apád lopott rendesen ne aggódj, csak elszórta kurvákra.

Elijah_Baley 2013.03.19. 09:40:08

nem volt reális gazdasági és politikai igény a rencerváltásra, hát a vörös sarlókalapács átvedlett pirosszekfűvé és narivá, oszt minden megy tovább.
erre mondta a néhai antaljózsi h teccettek vóna forradalmat csinálni

kvadrillio 2013.03.19. 09:44:56

Kövér László egy 20-ad rangú politikus fazon, aki csak véletlenül sodródott politikai mezőrehhhhh...mesélte el életét a Lánchídradió-ban.....apucijától elvették a rohadt kommunisták az iparát és ez igen mély tüskét hagyott benne.....
sztem....EL SE KELLETT VOLNA NEKI KEZDENI A POLITIKUSI KARRIERT EGY EKKORA TÜSKÉVEL A HÁTÁBAN.........

kvadrillio 2013.03.19. 09:47:10

..JAHHH...ÉS BIZTOS AZÉÉÉ HORD EKKORA BAJUSZT, HOGY A RÉGMÚÚÚLT SÉRTETTSÉGÉT EZZEL KOMPENZÁJAHHH.......

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 09:48:51

@dr kíváncsivagyok:

Nyilván történelmet se tanultál soha, hisz akkor tudnád, hogy az összes MSZMP-st tagságostul az MSZP örökölte a pénzekkel együtt, amit tőlünk loptak el.

Akiknek volt gerincük azok otthagyták a szarrágó komcsi tetveket ideje korán így az MSZP-ben csak a férgese maradt a komcsiknak!

Mellesleg Orbánról, Kövérről, Lévai Anikóról és a többiek nagyrészéről is olvasgathatsz olyan jelentgetéseket, melyeket a Gyurcsányhoz, Medgyessyhez hasonló spiclik készítettek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.19. 09:49:22

@Mr. Mojo: Ááááá, már értem. Ha valaki a következő választásokon le akarja győzni a fideszt, akkor az lázadás? Sajátos felfogásod van neked.

Visszatértve szerinted a fidesz, vagy az mszp országirányítási stílusa emlékeztet inkább Kádár Jánoséra (intézkedések, kommunikáció stb...)?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 09:50:09

@dr kíváncsivagyok:

Nem értek veled egyet. A 850 ezer MSZMP-tagból 800 ezer nem volt marxista. Beléptek, mert be kellett lépniük. Az egy olyan rendszer volt.

sjános 2013.03.19. 09:50:58

@Fejesrob:
"Nem véletlenül forrtak össze velük a liberálisok, hasonló ideológia, hasonló, mások erőforrásaira apelláló embertípus."

Hát ezt a marhaságot honnan szedted??
1. A kommunizmus és a liberalizmus köszönő viszonyban nincs egymással!
2. Tudod TE mi a az a liberalizmus?? Kérdezd meg az 1989-94es Orbánt! Magyarországon elterjedt egy "jópofa" törekvés", hogy összemossák a kettőt no és persze még a zsidót is! Sőőőőt, maga a liberalizmus egy szitokszóvá vált. (a zsidó szó már 1848ban azzá vált, a pl márciusi zsidó pogromnál, mert akkor kezdődött! Csak akkor volt még polgárság, jobb oldali, aki megvédte a zsidókat!) Mint valami stigma....nem értek vele egyet, mocskos liberális! Na persze lehetőleg komcsi! A zsidó, az már természetes...
3. A jelenlegi Kormány vezetői, tetszik nem tetszik, abban a korban éltek, abban a korban nőttek fel (mint én is) és bizony aki bejutott a jogi egyetemre, annak a családja minden volt, csak nem elnyomott!
Külföldi ösztöndíjat sem kapott az, akinél tartottak attól, hogy elfelejt hazajönni!
4. Értem én a problémát, csak a konok tagadás működik, hogy a szocializmust, az egypárt rendszert akarják most újra felépíteni! Csak azok a fránya tettek ne lennének, nap mint nap!

Void Bunkoid 2013.03.19. 09:51:28

@webnazi:

"és a többi hazaáruló bohóc"

"TGM pedig szépen visszamehet Romániába"

Igaz, csak egy troll, de azért mindig szépek az ilyen vadnemzetiek.

Székely himnuszt kell énekelni, meg zászlót kitűzögetni, meg Erdély a mienk - de a kolozsvári, ám baloldali/liberális erdélyi magyar az román.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 09:51:59

@Mad Mind:

Amit állítasz az színmarxizmus és tévhit. A rezsicsökkentés helyes lépés. Van a Fidesznek elég valódi hibája, azokat kell kritizálni. Azonban a rezsicsökkentés helyes lépés.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 09:53:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: na erre ne válaszoljon senki! Érdemes visszaolvasni ezt a barmot! Ennek minden elítélendő marxizmus, ami nem az ő zsebét tömi! :DDD

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 09:55:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: egyébként jobb ha tudod baromarc, ezt a "rezsicsökkentést" vastagon meg fogjuk fizetni a következő választás után. Mert vagy kivonulnak addigra a cégek és hagynak maguk után egy romhalmazt vagy olyan díjemelések jönnek, hogy pótolják az utolsó két év veszteségeit, hogy csak győzzük fizetni!
Te! Antimarxista kretén, te... ekkora idiótát keresve is nehéz találni, mint te! Kevés olyan van, aki meggyőződésből hord össze ennyi fasságot, amennyit neked pár nap alatt sikerült! :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.19. 09:57:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Sajnos tévedsz, mint mindig.

Apropó, most miért nem a nagyon mókás (5 éveseknek), pocakos focisLa nickedet használod humorzsák?

Fejesrob 2013.03.19. 10:00:26

@sjános: Ha valaki összeáll a nácikkal, akkor az nekem náci. Neked nem?

Netuddki. 2013.03.19. 10:01:10

"a tiszteletre méltó tisztséget betöltő Kövér László pártelnök"

Ez a korrekt meghatározás.

A kommunistázás meg semmi más mint a qrvaanyázás egy szalonképesnek gondolt változata. Semmi köze se a kommunizmushoz, se a kommunistáknak mondott elmúlt rendszer kiszolgálóihoz...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 10:02:15

@fidesz = népirtó csőcselék:

Nem fog senki kivonulni, amikor nyereséges.

A rezsiárak nem piaci árak, hanem állami árak. Ezért az állam hatékonyan be tud avatkozni.

Mad Mind 2013.03.19. 10:02:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Helyes? Ha csökkentenék az adótartalmakat az helyes lenne, mert a szegényeket segítené. Ez csak egy populista maszlag.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.19. 10:03:43

@Mad Mind:

Igen, így igaz. Az adótartalom csökkentése helyesebb lett volna.

kvadrillio 2013.03.19. 10:06:40

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ...ÉN AZT OLVASGATTAM FELSOROLTAKRÓL, HOGY MÁR 350 INGATLANNAL RENDELKEZNEK SZERTE A VILÁGBAN.....AMELYEKET EBBEN A NAGYON KLASSSSZ...RABLÓ DEMOKRÁCIÁBAN SIKERÜLT ÖSSZEHARÁCSOLNIUK ! ...HA-HA-HA......

sjános 2013.03.19. 10:07:34

@Fejesrob: Háááát ez meg hogy jött ide???
Ki nácizott?...hol olvastál TE erről?
feltettem pár kérdést...abban egy buznyák szó nem volt nácikról.::)
A liberálisok összeálltak a nácikkal?? Mikor?
A kommunisták összeálltak a nácikkal?? Mikor?
Miről beszélsz??

Silent Bob 2013.03.19. 10:13:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Csak egyszer megpróbálhatna már a "saját" zsebéből is osztogatni. Az MVM-nek speciel tavaly 51 milliárd volt az adózás utáni nyeresége, mégsem adják olcsóbban az áramot.

dr Smittpálelnökúr 2013.03.19. 10:15:34

A fidesz, a vezetői, és agyhalott rajongói kinyalhatják a seggemet!

:-)

Agyhalottak vagytok, mind!

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.03.19. 10:20:15

ez elég szemforgató kérdés, Feró mondta meg legutoljára erről a tutit... "nem mehetek el síelni, mert nem fér bele a rocker imidzsbe?"

Kiszaj Károly (törölt) 2013.03.19. 10:20:24

tüntetők apukája.
az egyik HaHa-s kis zsidókurvának ugyebár vmi klubrádiós az apja.
a 2 levélíró pedig szintén zenész

Konok Péter
84.2.38.22/gallery/keyframe/2009/03/10/tv2-21290/tv2-21290-02162200.jpg

"Írásaiban általában a baloldali radikális irányzatok (anarcho-kommunizmus, tanácskommunizmus, anarchizmus, trockizmus) magyarországi és nemzetközi történetével foglalkozik, különösen a két világháború közötti időszakkal, illetve 1968-cal."

egy olcsó marx klónba oltott kohn-bendit imitátor.

a másik annak a hemüveges kis hülyegyereknek az apja, amelyikről még a holdról is szabad szemmel is látni, hogy zsidó.

Krasztev Péter

www.facebook.com/peter.krasztev
ami ennek az embernek van, az már nem is fej, hanem fujj.

undorító judeobolsevik és judeonáci felforgató söpredék, aki kizavarja a saját kölkeit, mert ő beszari, és inkább holnap inkább megírja/elmondja a médiában, hogy a "diákság", a "fiatalok". apátok fasza.

sjános 2013.03.19. 10:32:54

@Fejesrob: "Robi Robi"...egyre felkészületlenebb vagy...
Vagy előtted a brossúra...."hogy aszondja"..libsikomcsizás..megvan..nácizás..megvan.....ok..ma is megvan kvóta??

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.03.19. 10:32:56

Talán, mert megtanulták, hogy az emberek úgyis választhatnak vezetőt, ha uszítanak egy ellenség felé.... régi magyargyűlölő náci trükk!

Ezzel a módszerrel már nagyon sokat ártottak a magyarságnak! Kulákírtások, volt hogy egy egész kerületet belelőttek a Dunába, csak hogy helyet csináljanak a gettónak...

Sokan emlékeznek recskre, a csillagra, a gyermekverésekre a beszolgáltatásokra... a mindennapi megaláztatásokra...

Ki mondta, hogy a régi szar csürhe terrorista magyargyűlölő náci bagázs megváltozott, csak mert rendszerváltást kiabáltak?!

regress 2013.03.19. 10:33:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: igen,például a pokorni apuka.nem véletlen ,hogy a fidesz nem akar ügynöklistát.nagyon meglepődnétek

regress 2013.03.19. 10:35:12

@Kiszaj Károly: anyád,húgod hova sorolod?fidesz kurva?

kifordított nagyanyó 2013.03.19. 10:40:26

A fidesz már tíz évvel ezelőtt is ilyen volt és még most is ilyen.
Csak közben ők váltak a legnagyobb kommunistákká.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 10:43:41

@Kiszaj Károly: Tudod mi a szomorú? Hogy miközben a zsidók tiltakoznak, a magyar fiatalok szimplán kivándorolnak. A legjobb gimnáziumokból minden harmadik-negyedik diák már külföldi egyetemre jelentkezik, 2 év alatt 46 ezerrel kevesebb lett a magyar felsőoktatásba jelentkezők száma.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 10:45:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ki volt az a legfelső körbe tartoz fideszes pártvezető, aki a pártvezetés 4-5 fős üléseiről is jelentett az állambiztonságnak és nem akarják az aktáját nyilvánosságra hozni, csak néha kiszivárogtatnak egy jelentést?

Mr. Mojo 2013.03.19. 10:47:22

CSICSKA SZAROK VAGYTOK MIND A 15-EN. HA GONDOLJÁTOK, OVIS FASZOK BESZÉLGETHETÜNK SZEMÉLYESEN. BÜDÖS KOMCSI SZAR SÖPREDÉK.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 10:50:20

@kovi1970: No igen, a mai közgondolkodásba az egy párt kezében koncentrált állami hatalom a kommunizmust jelenti, ezért kiáltanak kommunizmust. Meg azért, mert a kormány fele MSZMP-tag és kommunista tisztségviselő volt.
Persze arról sokan elfeledkeznek, hogy nem a kommunizmus, hanem a Horthy-féle diktatúra és személyi kultusz a minta.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.19. 11:00:11

@Kiszaj Károly: Majd ha a lányodat is k*rvázzák, ahhoz mit szólsz te paraszt?

Az látszik, hogy nálad beválik a legostobább pártpropaganda is. Nem te voltál a szívrohamközeli Harrach-klón savasbácsi véletlenül?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:00:22

@regress:
Almát almával hasonlíts.

Pokorni apját pl Gyurcsány apósával, aki 56-os vérbíróként személyesen felügyelte Nagy Imre és társai perét, kivégzését, és ezokból kapta azt a zsidóktól elkobzott villát, melyben mai napig Gyurcsány lakik.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:01:13

@pocakos focista:
Csak ott használom a többi nicket, ahol a szar komcsi bloggerek kicenzúrázták ezt, ahogy elődjeiktől tanulták.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:02:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: de, ha nem eléggé nyereséges! Szóval ezt még gyakorold kisfiam! Pl. a CISCO épp most számolja fel a veszteséges _ÉS NEM ELÉGGÉ NYERESÉGES_ üzletágait.
(remélem, jól emlékszem és valóban a CISCO-ról olvastam abban a cikkben, ami a Linksys átadásáról szólt)

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:04:20

@pocakos focista: nem felejtettél el nicket váltani? Ez a hozzászólásod nem illik az imidzsedbe! :DDD

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:05:41

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: te szánalomra méltó náci tetű! Ha a spionfióka apját emlegeted, akkor inkább Gyurcsány apjával kellene hasonlítgatni, baromarc! :DDD

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:08:02

@fidesz = népirtó csőcselék:
Gyurcsány apja egy tolvaj alkesz szarházi volt.
A fia nagyban hasonlít rá, csak benyalta magát az MSZMP KB-ba, akik az egyetemi vizsgáit intézték, így neki már csak szakdolgozatot kellett másolni.

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:08:03

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: egyébként neked úgy látom annyi eszed sincs, mint a legtöbb nácipalántának (gerincről már nem is beszélve) :D
A kötél laca mszmp-s múltja nem zavar. Másoké igen. Mellesleg Gyurcsány, amint jelentést ír... Szerintem kicsit fiatalka volt hozzá, hogy III/3-as legyen. És hát igen... a spionfióka apukája, meg még ki tudja hányan... :DDDD

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:08:33

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: esetleg ha írott tényeket idéznél, mert a náci videókra nem kattintok.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:10:13

@fidesz = népirtó csőcselék:
Nincs szerencséd kicsi komcsi !

Itt olvashatóak az iratok, melyek bizonyítják, hogy Kövért, Orbánt megfigyelték, a Gyurcsányhoz és Medgyessyhez hasonló komcsi spiclik, ügynökök:

orbanviktor.hu/attachment/0016/15745_vadai_agnes_irasbeli_valasz_2012.04.05..pdf

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:11:25

@fidesz = népirtó csőcselék:
Mit neked Mellár Tamás egyetemi oktató (Gyurcsány tanárának) nyilatkozata.
Az lenne a fura ha téged is érdekelnének a bizonyítékok, mint a többi normális embert, hülye komcsi.

Foxtrotty 2013.03.19. 11:15:31

Gyerekek most mi van? Aktuálisan semmi tünti, csak ilyen konzerv műsorszámok? Egyetemfoglalás befejezve? Parlamentet még nem foglalta el a 16 fős kiscserkész csapat?

Fideszes Agymosottak Szövetsége Orbán Kör 2013.03.19. 11:17:16

@Kiszaj Károly: Lényeg, hogy te jó, mélymagyar tenyészcsődör vagy, aki a fűrer parancsára még a kancájával is üzekedik, hátha abból magyar kurva születik.. De undorító vagy, öreg..

Nap Pali 2013.03.19. 11:18:07

a blog.hu mögött Bajnai ál!
sőt ! Orbán mögött is Bajnai áll!
ssőőőt Bajnai mögött is..
de ez nem biztos még...

amugy meg:

"b-közgépes fidesmaflaálam"

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:20:10

@Nap Pali:
A blog.hu-t az index üzemelteti.

Az index blogketrecét elnézve (10 kormánykritika, 1 ellenzék kritika) nem kétséges kinek a seggét nyalják.

Silent Bob 2013.03.19. 11:20:45

@Foxtrotty: Már a parkolóból elvitték őket a rendőrök.

saci02 2013.03.19. 11:27:21

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Az alternativa: ez az aranya azoknak akiknek elege lett a dilettantizmusbol...

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:27:46

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: e téren az orbanviktor.hu kb. annyira hiteles, mint a kuruc, nyilaskám! :D
Mert mint tudjuk elvtársak, Viktátorunk sohasem hazudott! :DDD
Meg ugy vótt anno valami megfigyelési ügy, amiről utóbb kiderült, hogy egy kurva szó nem volt igaz belőle, de a magadfajta szarjankók beszopták azt is. :DDD

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:30:02

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ki az? Életemben nem hallottam róla.
És konkrétan mit nyilatkozott?
Hogy úgy emlékszik, mintha talán valamit ilyesmiről értesült volna?
Vagy konkrét tényekkel szolgált, miszerint Gyurcsány egyetemista III/3-as ügynök volt?
He, nyilaska?

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:31:06

@regress: azért ennyire még a fideSS sincs mélyen! Ez náci tetű... :D

Nap Pali 2013.03.19. 11:34:23

a b-közgépes fidesmaflaálam ról:

"A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt." (Márai Sándor)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.19. 11:34:52

@fidesz = népirtó csőcselék:

Te egyre jobban beégsz.

Az oldalon Vadai kérdéseire adott válaszként beszkenneltek original jelentgetéseket, amiket Orbánról, Kövérről és Lévai Anikóról készítettek kedvenc komcsi védenckéid.

orbanviktor.hu/attachment/0016/15745_vadai_agnes_irasbeli_valasz_2012.04.05..pdf

Mellár Tamás pedig volt a KSH elnöke, manapság Orbánék egyik legnagyobb kritikusa, egyetemi oktató, aki tanította többek között Gyurcsányt, és ezt az találta mondani kedvenc majmodról:

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Ungváry Krisztián pedig az MSZP saját kis feltáró bajnoka se tagadhatta le a következőket:
index.hu/belfold/es3500/
"Dialógus-ügyben sem az ügynökök adták a fontos információkat, hanem a besúgások szempontjából sokkal fontosabbak voltak az akkori "hivatalos kapcsolatok", köztük Gyurcsány Ferenc a pécsi tanárképző kar KISZ-titkára, Petrétei József politikai munkatárs vagy Kis László, a jogi kar párttitkára, jelenlegi alkotmánybíró. "

kotyomfitty 2013.03.19. 11:41:44

A cimbeli kerdesre eleg egyertelmu a valasz: Ha o mondja eloszor, akkor a masik mar nem mondhatja, hogy "nem, te vagy kommunista", mert akkor utanozomajom, ottmaszik a falon. Cikkiro nem jart ovodaba, vagy hianyzott, mikor a vitakulturat tanitottak kiscsoportban?

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:42:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: ismered azt a szót, hogy "idézni"??
Nem megyek megnézni a linkjeidet.
Ha valamit mutatni akarsz, idézd pár sorban!
Amit itt idéztél te kretén, az kb. egyenlő a semmivel!
Ilyen alapon te is lehettél ügynök úgy, hogy nem is tudtál róla. Barom! :D

kirsten 2013.03.19. 11:43:41

Az iloyen vén sósavazó trotylik voltak a legvéresszájúbb kommunisták. Szégyellhetné magát a vén hülye.

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.19. 11:45:18

@kirsten: a stílusa emlékeztet egykori munkahelyem párttitkárára. Ő volt, aki elsők közt követelte a gengszterváltás után az igazgató távozását, arra hivatkozva, hogy komcsi a disznó! Éééérted? A vállalati párttitkár elvtárs komcsizta az akkori igazgatót! :DDD

Nati Walter 2013.03.19. 11:46:24

Tisztelt ellenzék!Jó lesz beletörödni abba hogy ,bár lehet hogy jól leszavazzák a Fideszt a következö választáson,de ez nem jelenti azt hogy rátok(LMP-MSZP-stb) kiváncsi lenne még bárki is.

Nap Pali 2013.03.19. 11:47:38

a b-közgépes fidesmaflaálam békemenetes savazói...

jajrá bűnözők ! jajrá kubatov !

Nap Pali 2013.03.19. 11:48:20

@Nati Walter: így van!!! minnél jobban ajvékolnak és nyüszítenek a libsik anál biztosabb hogy jóóó a nemzeti irány !!!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 12:02:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Pont azt írom, hogy nem lehet tudni, mert titkolják, nem hozzák nyilvánosságra az aktákat. Csak a jelentések közül szivárgott ki néhány és azokból az látszik, valaki besúgó volt az akkori pártvezetés legbelső köréből.

Ezért rossz, hogy nem tettek rendet, mindegyik kormány megvédte a kommunista ügynökökek. MDF, MSZP, SZDSZ, Fidesz, FKGP, KDNP, mindegyik rendszerváltáskori parlamenti párt kormányzott már és csak ígérgettek...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 12:10:36

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ungváryt kártérítésre kötelezte a Legfelső Bíróság, miután Kiss László alkotmánybíró beperelte, a Mandíner pedig gyűjtést szervezett a büntetés kifizetésére:
mandiner.blog.hu/2010/06/17/ungvary_krisztian_mellett_a_mandiner

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.03.19. 12:19:41

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Magyarország vezető blog platformja, a CEMP csoport tagja."

"A CEMP vezetősége
dr. Spéder Zoltán - IT elnök
dr. Nobilis Kristóf - IT tag
Balogh Gabriella - IT tag"

Olvasnivaló a Mandíneren:
mandiner.hu/cikk/20110913_kreativ_speder_miatt_hullik_szet_az_index

piszter 2013.03.19. 12:27:56

ott a pont. felejtsétek el a jelenlegi politikusokat. nem nekik kell a kezükbe tenni az országot. egyszerűen öregek, nem értik a világot, nem értik a jelen értékeit. mindíg csak a múltal foglalkoznak, aminek semmi értelme - kivéve, ha levonjuk a hibákból a következtetéseket. de Ők nem ezt teszik, hanem abba vágynak vissza...

2llkedő 2013.03.19. 12:30:16

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Te most kinek szurkolsz?

Nem tévesztetted el, hogy jelenleg fidesz van hatalmon, és Kuszaszem nem Gyurcsányi embere?

2llkedő 2013.03.19. 12:33:11

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Jót másoltál, csak nem illik a te korábbi szövegeidhez.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2013.03.19. 12:46:44

@sjános: A ladinók mutatkoztak be először ... milyenek a zsidók... had ne részletezem mit csináltak... még az 1100-as években...

A szapolyaiak csak rátettek egy lapáttal.. a magyar demokrácia semmibe vétele, falvak feldúlása a csatlósaikkal, Dózsa Győrgy felszabadító kereszteshadjárat leverés, Buda kincstárának kifosztása, Belevezették az ágyútűzbe a hadsereget, Feladták Budát, lemérgezték a királyt.. elrabolták a herceget...

Isten kegyes volt, egész népe kihalt dögvészben...

Szóval.. a zsidózás nem mostanában kezdődött...

De ott volt Khon Béla tömegkivégzései.. Vagy szerintetek hova lettek a magyarok a gettó területéről?! Miért szólította fel Genf 1936-ban a magyar vezetést, hogy... esélyegynlőség és ect? 1939-ben miért kellett a közbeszerzések 100%-át elvenni tőlük, amikor magyar pénzhez semmi közük? Vagy mit jelent az, hogy 1939-től a zsidó lelkészek alanyi jogon bekerülhettek a parlamentbe, választás nélkül? Kik voltak ők és mennyien voltak?!

Bakiék kivégzése? Vajon mi volt az a PRO? és a nemzetiségi összetétele?!

Miért nem mehetett be munka után a magyar a boltba a csúcsidőben? 16-17 óra közt?!

Jó kérdések?! Vajon a komcsi időkben mekkora részét tették ki a terror diktatúra vezetőségének?! Kik voltak a kulákirtók?

Mégis? Ugyan a magyar miért nem szereti azokat, akik magukat zsidóknak mondják? a Genetikai vizsgálatok alapján ők georgiai meg türk származásúak.. mi meg magyarok a héberek által elüldözött utolsó zsidó törzs a levik vagyunk...

150 ezer legendánk népmesénk mondánk népdalunk szól róla... a királyi esküszöveg is Jeruzsálemi királynak mondták ki a magyar királyokat...

Érdekes dolgok nem?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.19. 12:54:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Kár, hogy te magadból kiindúlva csak abban tudsz gondolkodni, hogy mindenki valakinek a seggét nyalja. Szólok: nincs így. De ha neked kényelmes nyalva élni, engem az sem zavar.

xvxvxv 2013.03.19. 13:00:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

ahogyan a pártvonalas, bolsi stílusodból saccolom, 55+ lehetsz. tuti, hogy köptél a csermanek alatt.

willdataa 2013.03.19. 13:05:46

A komcsiknak csak az a demokrácia amikor ők vannak hatalmon.

Melchi Zadok 2013.03.19. 13:06:48

@esefe: vöröskönyves neked az apád fasza te idióta. pont olyan vagy, mint kövér. rólad szól ez a poszt baromarc.

willdataa 2013.03.19. 13:08:02

A Fidesz és az MSZP mocskos komcsik.

ob,szerver 2013.03.19. 13:08:19

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Kattints a nickre és láthatod, hogy ő is csak egy hamisítvány, pont mint ez a nick. :)

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT ! :DDD

Melchi Zadok 2013.03.19. 13:14:36

@willdataa: a fidesz és az emeszpé mocskos komcsik a jobbikosok meg szorongó, örök vesztes, sikertelen kisemberek.

Melchi Zadok 2013.03.19. 13:18:16

@Sonka Neri: akik a saját elenyésző pöcsméretük miatt bosszút akarnak állni mindenkin, akinek 15 cm-nél hosszabb van.

willdataa 2013.03.19. 13:23:23

@Sonka Neri:

A Jobbikra jellemzően nem a vesztesek hanem az értelmiségiek, egzisztenciával rendelkezők szavaznak.

koborvadász 2013.03.19. 13:40:02

Az a legszörnyűbb, hogy ezek mind a kommunista érába szocializálódtak! Egy a céljuk!
Elérték közös erővel, hogy a köznép egymást marja, védve egyik vagy másik ideológiáját.
Bár mindkettő az arcátlan harácsolásról szól.
Ténylegesen rá kéne ébredjen a Magyar Nemzet, hogy senki nem fog nekünk segíteni!
Magunknak, magyar embereknek kell megoldani ezt a problémát!
Az összes politikusunk hiteltelen. Akik a régi időből származnak s azok is akik a későbbiekben csatlakoztak, idomultak, hogy pozíciót foghassanak!
Eközben mosolyogva dörzsölik a markukat, derülnek megvetve minket a butaságunkon! Joggal!

Lehet itt jobbra, balra, szélre osztani az észt! Felesleges! Ettől nem változik semmi! A kialakult nihilt kihasználva tömik a nagyfejűek a zsebeiket!

Rendszerváltás?? Sose volt! S így nem is lesz!

Erre kéne már rájönni az egymást fikázó embereknek!

Tudják, hogy a két tábor nem fog összeállni és elzavarni őket!

Pedig ezt kéne tenni! Ezt kell tenni!
Remélem a közeli jövőben ez a vízióm valóra válik!

Ők nem váltottak rendszert! Nekünk kell megtenni! Együtt, közösen! A jövő nemzedékéért, gyermekeinkért, unokáinkért.

komplikato 2013.03.19. 13:41:22

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Milyen jó, hogy Kövér elvtárs egyetemi előremenetelét és felvételét nem befolyásolta apukája "kiváló munkája" amit '56-ban végzett ha érted a célzást.

Foxtrotty 2013.03.19. 13:45:59

@Silent Bob:
A gyerekek kipróbálták, meddig mehetnek el. Hídfoglalás, egyetemfoglalás, egyetemi blokád, parlamenti roham, parlamenti blokád, tünti transzparenssel a Parlament lépcsőjén, székházfoglalás, fideszkuka kotorászás eddig kipipálva

Dacos kisgyerekeknél ezt hívják "pofonért koldulásnak". Nem haragszom rájuk, de most már rájuk férne egy kis dádá. Tömeges kivégzéseket persze nem helyeselnék

2llkedő 2013.03.19. 13:46:52

@koborvadász: "Ők nem váltottak rendszert! Nekünk kell megtenni!"

Millen rendszerre válccsunk?

2llkedő 2013.03.19. 13:47:55

@Foxtrotty: "fideszkuka kotorászás eddig kipipálva"

Szemkilövetés, éleslövéset még nem vót!

s 2013.03.19. 13:47:59

Engemet, aki soha egyetlen pártnak nem voltam tagja, egy ilyen jöttment senkiházi faszparaszt, mint kövér - aki minden kibaszott alakulatban szolgált már, csak az érdekeit szolgálja - ne merjen kommunistázni, mert úgy baszom pofán, hogy lesántul. A kurva anyjába takarodjon el messzire innen a cigány hitlerrel együtt, mert rákötök egy bombát a faszukra, és felrobbantom őket.

Foxtrotty 2013.03.19. 13:51:34

@willdataa:
Nyugodtan hozzászámolhatod a komcsikhoz ezeket a tüntiző gyerekeket is. Ha a követeléseiket nézed - pl. egyenlő esélyt mindenkinek - akkor ők a legnagyobb kommerek. Ráadásul ott kezdenék újra, ahol 70 évvel ezelőtt abba kellett volna hagyni

komplikato 2013.03.19. 13:52:10

@willdataa: Hát akkor nem sok szavazójuk lesz, mert egzisztencia mint olyan néhány szerencsésen kívül a "Közgép Köztársaság" haszonélvezőinek van, meg annak aki lelépett külföldre ... az értelmiséget meg mire alapozod, az előre cinkelt nem reprezentatív HÖK felmérésre???

willdataa 2013.03.19. 13:55:55

@komplikato:

A felmérést nem a HÖK készítette, hanem ballib szociológusok.

Silent Bob 2013.03.19. 14:00:23

@Foxtrotty: Megteszik, ami tőlük telik. Nem mindenki gyújtogathat. :)

komplikato 2013.03.19. 14:12:31

@willdataa: Nekem ez a töltelék szó, hogy "ballib" nem jelent semmit, így semmilyen meggyőző ereje sincs. Én nem ismerek egyetlen diplomást se aki Jobbik szimpatizáns lenne, aki ilyen embert ismerek meg egyik sem iskolázott. Ez meg az én nem reprezentatív meglátásom.

@s: Szívlapáttal tarkón vágtam volna, amikor behányt a tévében a mocsok. Összes felmenője komcsi, ő is az, le sem tagadhatja és neki van pont nagy pofája. Pedig régi mondás szerint nem menjen a napra akinek vaj van a füle mögött. De annyira egyszerű szerencsétlen mint egy beton kocka ...

willdataa 2013.03.19. 14:16:07

@komplikato:

Meglátásod nem reprezentatív.

kvadrillio 2013.03.19. 14:16:36

Hun a Vonalevél az izráááeli nagykövetnek ???Sehunnsehhh látom ?????????

koborvadász 2013.03.19. 14:32:04

@félázsiai 2llkedő: VHS-re!

Gondolkodj el a magyar történelmen!
Majd rájössz!

koborvadász 2013.03.19. 14:48:33

@félázsiai 2llkedő:
Akár!
Megkoronáznám Dózsa György mintájára ov-t

A rendszerváltás olyan volt mint az amcsi iskola buszon a feketék és fehérek vitáját megoldó pedagógus hozzáállása!
Mindenki szálljon le! Nincs fekete, fehér.
Mindenki kék! Most vissza szállhattok.
Előbb a világoskékek majd a sötétkékek!

Amúgy mindegy hogy nevezed a szart! Az akkor is az marad!

2llkedő 2013.03.19. 14:51:27

@koborvadász: "Megkoronáznám Dózsa György mintájára ov-t"

Ez teccik!

regress 2013.03.19. 15:02:18

@Gyυrcsány еgy mocskos közokirathamisító adócsaló !: mit szívtál ebédre,hogy megvilágosodtál?vigyázz, nem lesz prémium

Don Quixote de la Ferko 2013.03.19. 15:46:13

@ezu:

Nyugdíj - átlagbér

Kár hülyét csinálni magadból, ha még a szavakat sem érted.

@órarugógerincű felpattanó:

Áááá, szóval a muterod volt az, akin az egész céggel együtt végigment. Mit sírsz, anyád ezek szerint jól élt az előző rendszerben, fizetett neki mindenki.

Melchi Zadok 2013.03.19. 20:24:09

@willdataa: hát persze. nota bene, nem attól lesz valaki értelmiségi, mert van diplomája, vagy ki tudja milyen egzisztenciája.
másfelől ezek az egzisztenciával rendelkező jobbikosok is csak szorongó, saját magukkal diszharmóniában elő emberek. egy kiegyensúlyozott, mentálisan egészséges ember egyszerűen nem tud mit kezdeni a jobbikkal. mi a jobbik üzenete 2013-ban Magyarországon a mocskosbuzizsidókommunistatrianoncigányozáson kívül? mivel szólítja meg a jobbik a magyarokat? mit kínál a jobbik Magyarországnak ellenségképen kívül?
a nagy büdös semmit...

és pontosan ezért nem lehet jobbikos egy egészséges lelkű ember sem, lehet akár száz diplomája is.
süti beállítások módosítása